Shock!

Az első hangokból kiderült, hogy az Amoral nem lesz éppen egyszerű zene, nem a legújabb AC/DC kópia csapott le ránk: agyontekert riffek, ütemek sorjáznak elő szépen, majd valami komplex képződmény bontakozik ki mindebből. Később (legalábbis ebben a tételben) egyszerűsödik a riff, ahogy nekilátnak kibontani a gordiuszi csomót. Vagyis az introt. A második track már tényleg dal, hörgéssel indít, brutál death riffekkel megtámogatva, és fura módon olyan, mintha a dobos itt nem találná el az egyszerűbb ütemeket. Egyébként eltalálja, csak a kezdeti variációk után furcsán hatott az kvázi alapozás tőle. Nem mellékesen hangzásban is elkülönül túlságosan a pergő mindentől.

A zenére egyértelműen a Death/Cynic hatását tudnám mondani, azt a fajta technikás, progresszív death metalt játsszák, mint megboldogult elődeik. Igaz, az Amoralnál több a svéd dallamos metal hatás is - annak ellenére, hogy a zenekar finn, és 7 éve léteznek. Ennek ellenére csupán két demójuk jelent meg, majd idén az első lemez. Nem kapkodták el, de ahogy hallgatom a lemezt, tököltek épp eleget a dalokkal, egy-egy nótába kétszázharminc riffet, váltást, törést, hangjegyet biggyesztettek.

Egy dolog zavar (de az mérhetetlenül): a vokalista dögunalmas bugyborékolása. Agyoncsapja az amúgy izgalmas zenét, amihez simán talál a hallgató kapaszkodót, a tekintélyes mennyiségű téma ellenére, ez a hörgés viszont lesüllyeszti a csapatot az átlagdeathmetal csapatok soraiba, amit roppant módon sajnálok. Komolyan nem értem, ha a zenéhez ennyi fantáziájuk volt, törődtek a dalokkal, nem is keveset, nem tűnt fel nekik, hogy mennyire nem illik hozzá ez a buta hörgés? Néha igyekszik a srác változatos lenni, de túl bugyborékoló ahhoz, hogy ne nézzen fel az égre a hallgató, hogy: "szegény srácnak vajon miért kellett a gyomorrontásos tüneteit a stúdióban felvenni?" Sajnálom, mert a zene tényleg figyelemre méltó, bele lehet borulni komplexiabarátoknak. Kedvem is lenni lefelé húzni ezért a pontszámot, de már megint jószívű leszek. A dalok hossza változatos, az átlagos hosszúságúak mellett van két nyolc percig eltekert nóta is, ami még jobban fokozza a megjegyezhetetlenséget. Nem mintha bárki is meg akarná jegyezni a részleteket.

Érdekes módon a lemez záró dala (igazából az utolsó előtti, mert bónuszként egy demós nótát is felraktak) egy instrumentális tétel, hanghegyek helyett ezúttal érzelmi hegyeket gördítenek elénk. Kicsit furcsán lett lekeverve, mintha még ment volna a dal a stúdióban végeláthatatlanul, talán valami jammelés eredménye az egész, ki tudja. Remélem, a következő lemezre találnak egy értékelhető vokalistát. (Karaoke verzió nincs véletlenül ebből a lemezből?..)