Shock!

Thy Nazarene helyet Tuonela címet kapott a '99-es Amorphis opusz. A Kalevalán alapuló történet zenei aláfestését páratlan finomsággal oldották meg finn "testvéreink". Pasi Koskinen énekes dallamai le nem tagadhatóan az ezer tó országát idézik szomorúan, érzékenyen. Hammond orgonával dúsított, népies elemeket tartalmazó lebegős rockzenét nem túl sok zenekar tud hitelesen előadni, úgy, hogy az értéket, maradandóságot képviseljen.

Az Amorphis ebben magasan a csúcson áll. A zenészek szólómunkája kiemelkedő pillanatokat jelent. A gitárral, billentyűvel és más népi hangszerekkel megszólaltatott hangjegyek sokasága a varázsos dallamokkal bíró dalokban ha lehet még magasabb szintre emeli ezt a 10 alkotást. A kulcsszó jelen esetben a dallam, a szívhez és lélekhez legközelebb férkőző puha bársonyos köntösbe bújtatott törékeny világnak a zenei megvalósítása.

Furcsa kitérő a Greed című dal a hatalmas melankólia közepette - itt hallható egyedül death-es hörgés. Ezzel a lendülettel göröghetünk tovább a csodás melódiák hátán, míg a Rusty Moonig el nem érkezünk, melyben talán a legérzékelhetőbb Pasi énektémáin a népi jelleg, furulyaszó kíséretével, mely Jethro Tullos (vagy akár Minis) ízt ad a műnek. Gyönyörű! A záró Summer's Endet választottam kedvencemmé, az az ősfájdalom ami árad ezekből a lebegő hangokból, az leírhatatlan! (Százas papírzsepi csomagot elő!) Marón fáj minden elvesztett, elmúlt dolog, ha ezt hallgatod.

Mindamellett, hogy a Tuonela megadepresszor kategória, felkavart és békével töltött el. Ha nem vagy érzéketlen a zenei szépségek leheletfinom megközelítése iránt, akkor a Tuonelá-t megbízható társadul választhatod.