Shock!

Dicséretes, ha valaki 2004-ben is próbálja életben tartani azt a klasszikus power metal vonalat amit anno a korai Queensryche képviselt (mikor még ők is inkább power voltak mint prog vagy művészi). Az érdem Jesper M. Jensen gitáros / billentyűsé, aki fiatalkori metalkodásai után a 90-es években egy rap bandában próbált érvényesülni, de az új évezred visszavezette a metalhoz. Hű, ez kiváló sztori, bármelyik honi true metal banda slágert gyárthatna belőle. Visszatérés a Fémhez...

Na, de fordítsuk komolyra a szót. A csapat Dániában ápolja a power metal kertecskéjét, ebben a formációban ez az első lemezük. Hatásaik (a már említett korai Queensryche, a Dio korszakos Black Sabbath vagy helyenként az Iron Maiden) bizony érződik is a zenéjükön, mely ha nem is átütő, de korántsem rossz.

Persze a produkció sajnos messze nem a legjobb, említhetném például a lélektelenül triggerelt dobokat (még a cinek is géphangok, jujj), valamint zeneileg is vannak hiányosságok (főleg Torben Askholm nevű veterán énekesük hangja fáradt kissé, no meg az a kiejtés...). Ennek ellenére, ha egy kicsit még érlelték volna a produkciót, most lenne egy Evergrey-jel rokon, a nyolcvanas évek legjobbjain alapuló power metal lemezünk. Így viszont hiányzik az a kis fifika ami az Evergrey-ben például megvan, felborítva ezzel a power metal klisék egyhangúságát. No és hiányoznak azok az önálló egyéniséggel rendelkező Dalok, power alapvetések mint annak idején a Walk In The Shadows.

Persze vannak jobb pillanatok (Downward Spiral, az említett Walk In The Shadows-ra hajazva induló Purification vagy az energikus Discrowned) de alapvetően a legnagyobb probléma a lemezzel az, hogy a dalok valahogy nem bontakoznak ki, nincs egy himnuszként zenghető refrén, nincsenek megjegyezhető, léggitározható riffek. Talán a következő lemezre ezek a hiányosságok is beérnek, addig viszont ez csak egy cérnaszálakon lógó, ám biztatásnak szánt heteske.