Shock!

Csúcskategóriás muzsikusok által megbízhatóan hozott, vitathatatlanul kiugró minőség vagy izgalommentes stagnálás? Nehezen tudnám eldönteni, melyik foglalja össze legjobban az új, sorrendben hatodik Arch Enemy album lényegét, de tény: a két évvel ezelőtti, egyébként kitűnő Anthems Of Rebellion lemezen mutatottakhoz a Doomsday Machine zenei értelemben véve gyakorlatilag semmi újat nem tesz hozzá. Ha pedig azt vesszük, hogy már az Anthems sem jelentett igazi előrelépést az azt megelőző Wages Of Sinhez képest, erősen a laposodás felé billen a mérleg nyelve.

Ugyanakkor nem írnám le ennyivel Mike Amotték új lemezét, hiszen továbbra is élvezet hallgatni őket, még annak tudatában is, hogy Mike öccse, Chris tanulmányai miatt sajnos otthagyta a banda sorait a felvételeket követően, az OzzFesten Gus G. (Firewind, Nightrage, Dream Evil) helyettesítette, a további turnékon pedig Fredrik Akesson játszik majd a csapatban.

A vastag, horzsoló hangzást és a zenei alapokat tekintve az Arch Enemy továbbra is zseniális, Mike riffjei gyalulnak, legyen szó tradicionális jellegű, heavy metalosabb témáról vagy gyomrozó, vicsorogtató súlyosságról. Daniel Erlandsson és Sharlee D'Angelo szintén kipróbált veteránok, összjátékuk a ritmusszekcióban minden túlzás nélkül fület gyönyörködtető. A csúcspontot természetesen továbbra is a szólók jelentik - zenei orgazmus, amit a tesók összepengetnek, nagyon sajnálnám, ha Chris döntése végleges lenne. Tipton / Downing, Shermann / Denner, Holt / Hunolt, Amott / Amott. Nincs kérdés, ezzel kapcsolatban legalábbis biztosan nincs.

Két másik ellenben akad. Az egyik a fronton hörgő-károgó Angela Gossow kisasszony teljesítménye, akit élőben még nem volt szerencsém megtekinteni, így nem tudom, hogy úgy is olyan kellemes látványt nyújt-e, mint a fotókon, de ezen a harmadik vele készült lemezen már kicsit egydimenziósnak találom azt, amit produkál. Elődje, Johann Liiva sem éppen arról volt híres, hogy zsebből lök ki öt oktávot, arról nem is beszélve, hogy közel sem nézett ki ilyen szemrevalóan, így meggyőzőnek találtam Angelát a Wages Of Sinen. Még az Anthems-en is oké volt ez a gégemetszett hang, itt azonban már nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy egyszerűen kísérletet sem tesznek valahogy megfűszerezni. Nem ragaszkodnék én mindenáron a tiszta énekhez, ehhez a feszes, súlyos metal zenéhez nincs is szükség operaénekesi kvalitásokra, de színesíteni nyugodtan lehetne akár erős vokálokkal, akár máshogyan. Egymást követik a jobbnál jobb riffek, az izgalmasabbnál izgalmasabb díszítések, a lélegzetelállító szólók, az ének meg csak úgy elhúz az ember mellett. Sőt, egy-két helyen most már kifejezetten zavaró is, és ilyen az előző két lemezen nem jelentkezett. Pont a klipesített Nemesis nótában ütközik ki leginkább a dolog: iszonyú jók a tempók, hasítanak a szólók, ezt az ultraciki szövegű refrént viszont kizárólag egy zseniális énekdallammal lehetett volna megmenteni attól, hogy paródiába fulladjon. Angela ezzel szemben egy hangon károgja el, ami miatt egy cseppet megmosolyogtatóvá válik a dolog.

A másik sarkalatos pont, hogy az intróval együtt 11 szám között akad néhány, amiket mintha egy automata köpött volna ki, a legjobb példa erre a Carry The Cross. Azért kiugró pillanatok is bőven vannak, ilyen a rendkívül jól elcsípett, pulzáló riffekre épülő My Apocalypse, a tika-tikás I Am Legend / Out For Blood, a borultabb Mechanic God Creation vagy éppen az instru Hybrids Of Steel, ahol kimondottan jól esik a fülnek, hogy a cicamica végre abbahagyja sajátos dorombolását.

Összességében egy korrekt Arch Enemy albumot kaptunk, de semmi többet. A nagy vízválasztó a következő lemez lesz, ott ugyanis egyszerre válik majd el, hogy mire képes a zenekar Chris nélkül és hogy mernek-e továbblépni. Ez persze hosszabb távú karrierjüket is erősen befolyásolja majd, még egy ugyanilyen lemezt ugyanis szerintem nem nagyon engedhetnek meg maguknak presztízsveszteség nélkül. Jelentős váltás nélkül máson nem igazán lehet fejleszteni itt, mint az éneken, Angela nem képes ennél sokkal többre, a magánéleti szálak miatt viszont a jelen leosztás alapján elképzelhetetlen, hogy más frontember után nézzenek. Csapdahelyzet? Meglehet...