Shock!

Clive Nolan billentyűvarázsló és csapata bekeményített. Ez volt az első gondolatom, mikor a kuszán elgondolkodtató bevezető hangok után a Witch Hunt című dal megdörrent. Persze nem death metalra kell itt gondolni, de azért hallatszik, hogy kicsit erőteljesebbre vették a figurát ezúttal a prog rockerek.

Jó prog szokás szerint itt is konceptalbummal van dolgunk, bár a promó példány miatt a történetbe még nem tudtam teljesen belemélyedni. Annyi bizonyos, hogy misztikus, szép sztorit mesél el Rob Sowden énekes. A nyitó tétel keménysége után azért előúsznak az Arenára jellemző, gazdag billentyűtémákkal és szép melódiákkal teletűzdelt nóták. Aki már ismeri a zenekart, tudja, mire számíthat, aki viszont még nem, képzeljen el valami olyasmi zenét, ami a régi progresszív Nagyok (Genesis, ELP, és a többiek) nyomdokain halad, de magába olvaszt újabb hatásokat is - Clive-nak például, mintha megragadtak volna a füleiben némi Ayreon érzések a vendégszereplések alatt?

Nem virga-prog az Arena, még az instrumentális tételekben sem az egyéni hangszervillogtatáson van a hangsúly, mint inkább a dallamokon, a kompozíción. Viszont kicsit hibának is érzem, hogy nehezen szakad el a csapat attól a hangzás- és dallamvilágtól, ami stílusuk fő ismérve, és ezért a lemez vége felé közeledve kissé összefolynak az egyébként jól megírt dalok. Talán egy markánsabb refrén kéne ide-oda? De az is lehet, hogy az meg tönkrevágná a Hangulatot, ami végig egységes...

Lehet, hogy ezt a lemezt nem megjegyezni kell, hanem folyamatosan hallgatni. Mert bizony hallgatás közben lehet álmodozni rendesen.