Shock!

Nyűglődtünk egy sort Szilvivel, melyikünk is írjon erről a nagyszerű albumról, mivel mindketten nagy sci-fi rajongók vagyunk - no és nem utolsósorban, nagy Lucassen fanok is. A magam részéről végül belekezdtem a bíbelődésbe.

A mester ezúttal sem hazudtolta meg önmagát. A Star One egész albumát fantasztikus filmek ihlették - ezt ő maga is közli velünk, bár a szövegeket böngészve erről bárki könnyedén meggyőződhet. A nóták egy részének alapot szolgáltató műveket játszva beazonosíthatjuk, de haladjunk csak sorjában.

Az album rendkívül igényes kiállítású s ez az igényesség biz kiterjed a résztvevő zenészek és szószólók összeválogatására is. Az anyagon nem kevesebb, mint öt énekes ténykedik szívvel-lélekkel s nem kisebb neveket találunk köztük, mint pl. Dan Swanöt, Damian Wilsont (Threshold), vagy Russell Allent (Symphony X), a háttérben pedig ott buzog Jens "Retyórobbantó" Johansson barátunk is. A dalok rendkívül gördülékenyen és közérthetőn, több szereplős melodrámává átdolgozva tárják elénk a különféle történeteket.

A rövid bevezető után az album legpörgősebb nótáját zúdítják ránk e jólelkű legények - no és az egyetlen hölgy Floor Jansen személyében, aki abban az After Forever nevű bandában énekel, amely a Nightwish-sel turnézik. A Set your Controls című szerzeményben máris a nyakunkba kapunk egy olyan gitárhangzást, amit nem ajánlatos emeletes házban hallgatni, mert félő, hogy pillanatokon belül a fejünkre omlik az egész córesz úgy, ahogy van. A sound olyan vastag, mint politikusaink képén a bőr, hozzá párosul még a tipikus, Hammond-hangzású billentyűs játék és az a tömör, lélegzetszegő vokál, amelytől most, ahogy hallgatom, teljesen kiver a víz.

Ezek az ismérvek az egész albumra érvényesek, első pillanatától az utolsóig. A tempó eztán ugyan lassul és végig megmarad a közepes tartományban, de ez az élvezeteket cseppet sem befolyásolja. A High Moon már egy erősebben A.A. Lucassen-féle alkotás - ami megfontolt zakatolását és rockoperásabb megoldásait, hangulatát illeti. De nevezhetném elvontabbnak vagy indirektebbnek is. Floor Jansen hangja kifejezetten szép és a fiúk is rendesen villognak. A Songs of the Ocean folytatja a High Moon űr-futurizmus hangulatát. A refrén egyszerűen páratlan, igényes megvalósítása pedig a legalapvetőbb, ha Arjennel állunk-ülünk szemben.

A Master of Darkness igen kemény húrokat pöndít s ha az olvasandókat kellő szögből bűvölöm, bizony a Star Wars történetre utal, azon belül is szegény Luke elcsábítására a sötét oldal felé, illetve a helyes út megtalálásával kapcsolatos veszkődésére, kétségeire. (Még lézerkarddal vívott csatát is kapunk ajándékba.) Ez a nóta keményebb, mint két előző társa és be is durran rendesen a vége felé: biztonsági öv mélyen ajánlott!

The Eye of Ra - ez már ránézésre sem lehet más, csakis a Stargate, vagyis a Csillagkapu. A dal két részből áll. A Gateway to the Stars mintegy bevezetésül szolgál a történet magvához, mely részletesen beszámol az utazásról, melyet a Kurt Russell és James Spader által vezetett legénység átélt, midőn megérkeztek a kapu túloldalára... Míves gitárszólót és olyan vokálokat hallunk ebben a lassan áradó dalban, melyekről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. A Sandrider aztán felráz minket, visszahozza a lendületet, a dinamikát a hangfalakba keleties-misztikus dallamvilágával. A Perfect Survivor maga a Nyolcadik Utas. Nevezhetjük Aliennek is ugyibár. Arjen bájosan megmutatja nekünk a történetet az álnok, áruló android, Ash szemszögéből is, hátha ettől meghatódunk. (A következményeket szemlélve aligha!) Intergalactic Space Crusaders. Jens koma ismét kiélheti összes szenvedélyét, esetleges aberrációját, ami a Hammond-hangok előcsikarását illeti.

Sajnos fogalmam sincs, Sir Russell Allen mitől lett ily fiatalon szőr, de ha az énektudása alapján - ami nem csupán ebben a dalban tűnik ki, hanem valamennyiben, s nekem személyes kedvencem a csapatban -, akkor megértem, miért ütötték lovaggá... A nóta is egyike a számomra leginkább tetszőknek fülbemászó kórusaival, ügyesen eltalált dallamával.

A Starchild mibenlétére Szilvi vezetett rá (2001 Űrodüsszeia), mert bár jómagam is láttam a filmet, annak már legalább másfél évtizede... Szép, balladisztikus darabként maradt utoljára, három részből álló triptichon megoldással. Csupán az utolsó két percre indul be istenigazából, de így is méltó befejezése egy változatos, erőteljes, mégis lírai, zseniálisan megírt albumnak.

Akárhogy is nézem, ennél szebb, atmoszférikusabb és igényesebb muzsikát aligha lehet rittyenteni manapság. Köszönjük, mester!