Őszintén kíváncsi lennék, hogy a nyájas olvasók közül hányan hallottak már az újkígyósi Baby Bone-ról. Pedig Rákóczi Antiék nem mai csirkék, idestova tizenhét éve nyomják ezt a grunge-ból, Toolból és Metallicából összekutyult muzsikát, és a felállás is kábé tizenhárom éve ugyanaz.
Ez még akkor is elismerésre méltó, ha hozzátesszük, hogy az a gyerkőc, aki az utolsó Bébibón lemez, a Global kiadásakor született, idén már az általános suli ötödik osztályát kezdhette meg – az elmúlt évtizedet ugyanis „csökkentett üzemmódban" töltötte a zenekar. Nem oszlottak ugyan fel, csak éppen...kicsit belefáradtak abba, hogy a puszta létezésért is meg kell küzdeniük. Idén aztán megrázták magukat, és az Edge égisze alatt kiadták ezt a borotvapengéket rejtő szardíniás dobozt, a Supernovát. Az eddigi legjobb lemezüket.
Már nem is emlékszem, honnan és miért, de már a '95-ös Ablak a semmibe is megvolt másolt kazin, és akkoriban egész sokat hallgattam is, sőt, a közelmúltig ez volt a kedvenc Babacsont lemezem. Valahogy azonban mindig úgy éreztem, hogy Antiék csak kb. 80%-osan vannak kész (mármint a csapat, nem a tagok, nyilván) - voltak nagyon jó témáik, de nem voltak hozzá megjegyezhető énekdallamok, máshol okésak voltak a dallamok is, csak döcögős volt a tempó, ráadásul kivétel nélkül minden lemezükön gyenge volt a hangzás. (Szerzői kiadásokról lévén szó, ez utóbbi nem volt nagy furcsaság.) A Supernova alapján most már 100%-osan készen állnak.
Merthogy a lemez tíz dala mindvégig hangulatos, izgalmas hallgatnivalót jelent, jobbára középtempóban. Vannak jó riffek - elég csak a nyitó Y.Z.L.K.-t vagy a Vésd a kőbe ultra-Alice In Chains-es felütését megemlíteni - Rákóczi Úr énektémái a legtöbb helyen jól eltaláltak, csak nagyon ritkán vállalja túl magát (ez sem volt azért mindig így), és ami még nagyon fontos: végre úgy szól az egész, ahogy egy nagylemeznek szólnia kell. Vári Gábor hangmérnök minden dicséretet megérdemel, a civilben a Dystopia gityósaként is funkcionáló srác a Salvus, Dystopia, Angertea és Real Lies korongok után ismét egy jól megdörrenő lemezt tett le az asztalra.
Emellett a Babacsont szövegileg sosem volt egy kliséhalmokat egymásra lapátoló banda, és ezen szerencsére most sem változtattak. Anti elég érdekesen tudja megfogalmazni gondolatait, legyen szó bár technokrata, elgépiesedett jövőképről (Y.Z.L.K.), az öngyilkosságról (Angyalszív), a jó és a rossz örök harcáról (Szivárvány holló, Farkas és ember, Éhség karma), vagy egyszerűen csak arról, hogy vérünkben lüktet a rock and roll (A világ várhat - abszolút kedvenc). A Júdáspénzben pedig még rappel is egy keveset, ám szerencsére nem fordul kínosba a dolog, ennyi még simán belefér. De, hogy ne csak róla szóljunk: a hangszeresek is jól teljesítenek, Zubán Zoli feszes, szikár gitártémáin például baromi sokat lendített a profi hangmérnöki munka. (Ez leginkább akkor hallatszik, ha a Supernova után meghallgatjuk mondjuk a Globalt – ég és föld a kettő!)
Szeretném hinni, hogy a tényleg nagyon rendben lévő, és végre nem szerzői kiadásban megjelentetett Supernova valamivel szélesebb közönséggel is megismerteti a jó öreg Baby Bone nevet, mert a fiúk megérdemelnének már valami minimális sikert. A magam részéről szurkolok nekik.
