Shock!

Na, akkor lássuk a medvét! Izé, a medvéket. Merthogy ezekre a vendéglátóipari műintézményeket igencsak kedvelő mackókra érdemes lesz odafigyelni. Ugyan az EP már több mint egy éves, ám csak nemrégen sikerült ráemelnem a mancsomat, és mindenképp megéri néhány bekezdést áldozni rá.

A kocsmamedvék 2007 októberében kezdték a mozgolódást, de igazából 2008 tavaszától számítják privát történetüket, ugyanis akkortól vált stabillá a tagság. (Ami az EP óta sajnos eléggé megroggyant, mivel Garamszegi Balázs énekes elhagyta a törzset, az utódkeresés pedig jelenleg is folyamatban van, de ezzel nagyon előre is szaladtunk a történetben.) Szóval, az alapítás ötlete a főmedve Lukács Laci fejéből pattant ki. Nem kell a szívünkhöz kapni, ez a Lukács nem az a Lukács, sokkal inkább a Baby Bone és az Ahriman egykori bárdistája, aki dobokat püfölő komájával, Borbás Gáborral (ex-Gire) karöltve úgy döntött, hogy nincs más hátra: most már aztán azt a zenét kell játszani, amit igazán szeretnek. És ez nem vala más, mint az a füstös-szutykos-szesztől bűzlő muzsika, amit hívhatunk stonernek, southern metalnak, vagy éppen Oriza Triznyáknak is, de hát igazából nem más az, mint a jó öreg rakenróll eszenciája. Na, ebből kapunk itt négy (+egy) tételnyi ízelítőt, semmi extra, viszont fölöttébb szórakoztató.

A nyitó Preaching Bastards helyből kedélyesen vág hátba egy jófajta bunkó, déli (persze, hogy déli, végül is szegedi a csapat) riffel, és az ember rögtön be is lövi a stílust valahová az Alabama Thunderpussy és a Black Label Society közé. Nem rossz társaság, és szerencsére a többi dal sem lesz az, bár igaz, ami igaz, a változatos sem a legtalálóbb jelző rájuk. Talán a Rock And Roll Is My Heroine némileg merengősebb hangulatú a többinél, amúgy ugyanaz a jó öreg középtempó variálódik itt bő negyedórán keresztül, kicsit egykaptafa témákkal ugyan, viszont igen jó hangulatban. Ember legyen a talpán, aki például a záró Barbears In Da House veretes, „Barbears in the club/headbanging to Black Sabbath"-féle sorait széles mosollyal arcán nem brummogja együtt a medvékkel. Ebben a dalban található amúgy a legjobb szóló is.

Na igen, a szövegek nyilván nem agysebészek szakmai szempontból különösen emlékezetes eseteiből mazsoláznak, de hát az furcsán is hatna egy ennyire direkt, arcba mászó muzsika mellett. Pia, zene, még több pia, amúgy meg akinek nem tetszik, az bekaphatja – kábé ez itten a lényeg, és az vesse rájuk az első követ, aki nem érzi így olykor. Mondjuk a Barbears névvel nem is árulnak zsákbamacskát.

Amiről még érdemes megemlékezni, az a hangzás. Ösztönös, nyers, bárminemű cicoma nuku, ugyanakkor tiszta is és jó hangos! Az elkövető amúgy Vári Gábor (Dystopia), akinek mostanában jó pár munkájával találkoztam, csak egy félével nem: olyannal, ami szarul szólt volna. Igazán tehetséges csávó, remélem, egyre többen kezdik megismerni!
Medvéink sem pofáznak sokat mellé, így aztán példát véve róluk, zárom is soraimat, miközben a Barbears nevet felvésem azon képzeletbeli listámra, amely a hazai sztóner színtér mind növekvő számú tehetségét foglalja magában. Közülük néhánnyal szoktak is hangversenyezni a mackók, elsősorban a déli országrészben, úgyhogy aki arra jár, nézze meg őket! Rakenróller énekesek pedig tudják a dolgukat!