A kaliforniai Bleeding Through-t a metalcore korszakban valahogy elkerülte az igazán nagy reflektorfény, de a háttérben építkezve azért elég jól megtalálták a helyüket a színtéren, Magyarországon is többször jártak, szóval nálunk sem számítanak ismeretlennek. Ez már a hatodik stúdiólemezük, vagyis korántsem nyeretlen kétévesekről van szó, és noha élőben még nem volt szerencsém hozzájuk, amennyiben hihetek a beszámolóknak, a hattagú formáció (a klasszikus kétgitáros felállás mellett billentyűsük is van) igencsak meggyőzően nyomul a deszkákon.
Ha ennyi idő után nem alakul ki végérvényesen egy banda hangzása, ott már később sem lehet számítani semmire, a Bleeding Through azonban fokozatosan jutott el oda, ahol jelenleg állnak, és aligha tévedek nagyot, ha azt mondom, innen már nem is nagyon fognak elmozdulni a jövőben. Az egyetlen kézenfekvő irány a dallamosodás lehetne, de ők valahogy most sem tűnnek megszelídíthetőnek, ami mindenképpen rokonszenves. Főleg, hogy a csapat hangzása tényleg beazonosítható, habár ez a szintén karakteres gitársound mellett elsősorban Marta Peterson teátrális, black metalos hatású szintetizátoros szőnyegeinek, billentyűfutamainak köszönhető. 2010 derekán elég nehéz lenne rásütnöm ezekre a néhol korai Covenantot, Dimmu Borgirt idéző elemekre, hogy különösebben forradalmiak, az azonban tény, hogy nélkülük a Bleeding Through nem lenne sokkal több egy korrekt metalcore brigádnál a durvább vonalról. Így viszont kellően sajátossá válik a megszólalásuk.
Az előző, Devin Townsend producerelte Declarationhöz képest nem érzek jelentős iránymódosítást, talán Marta dolgai lettek színesebbek egy kicsit, de összességében a csapat intenzitása is a régi: megmaradtak dominánsnak a mélyen röfögő, hardcore-t, thrasht, death metalt egybeolvasztó dinamikus gitártémák, és Brendan Schieppatti frontember is úgy üvöltözik meg acsarkodik, ahogy azt kell. Ha csak egyetlen kvázi-slágert kellene kiemelnem, az mindenképpen a Salvation Never Found lenne, ahol a melodikus refrén azonnal kiüti az embert, tényleg nehéz szabadulni tőle. Sajnos azonban a robbanékonyra csiszolt pofás darabok mellé becsúsztak semmilyenebb, kaptafára íródott metalcore-zúzdák is, és a monumentális hangulatalapozásnak szánt szimfo-intro is végtelenül közhelyes és felesleges. Összességében azonban korrekt és megbízható albumot készített a Bleeding Through, még ha világot nem is váltanak vele. Nem kiemelkedő, de egynek elmegy.
