Shock!

Új kedvencet avattam. Darkane a neve. Pedig az első percben azt hittem a NB már komolyzenei albumokat is megjelentet, persze nem, ez csak az intro, melyből rögtön kibontakozik a szívemet melengető muzsika, futurisztikus progresszív thrash/death metal.

Ezt nem én szültem, de akár szülhettem volna, elég korrekten körülírja a stílust, annyit hozzátennék, hogy a svéd dallamos durva zenék, a Death progresszívebb dolgai, a Meshuggah őrült riffelése egyaránt megtalálható a Darkane zenéjében, egyszóval elsöprő erejű masszát borítottak rám. Egyformán fontos itt a karakteres, technikás egyéni dobolás - jegyezzük meg Peter Wildoer nevét - a gitárosok játéka és az énekes néha különösen megszólaló hangja.

Furcsán hipnotikus hatású zene, úgy a lemez felénél valami szürreális ködbe süppedtem, ahova csak a zene kísért. A Psychic Pain c. számban maga Fredrik Thordendal senki mással össze nem téveszthető szólója díszíti a muzsikát, nem is kell több, hogy széles vigyorra fakadjak, és naponta legalább kétszer meghallgassam az Insanityt. Mit mondjak?! A gusztustalan borító ellenére kincset rejt a korong, elcsépelt jelzők halmai jutnak eszembe, és legszívesebben már holnap utaznék Svédországba dedikáltatni a CD-t. Meshuggah-ra éhezőknek kötelező a Darkane, furcsán durva zenék kedvelőinek szintúgy. Én szóltam.