Shock!

Ha igényes muzsikában utazó, európai és tengerentúli power metal alakulatokat kellene hirtelen megnevezni, akkor óhatatlanul is felbukkanna az amerikai Iced Earth és a német Blind Guardian neve, a stílus nem éppen csekély számú képviselői között. Az említett zenekarok két oszlopos tagját magába foglaló, több mint húsz esztendővel ezelőtt (!) életre hívott Demons & Wizards projekt, úgy látszik, már Jon Schaffer gitáros és Hansi Kürsch énekes örök szerelemgyereke marad. Ugyan a három eddig megjelent hangzóanyag között eltelt évek, évtizedek nem pont ez utóbbira engednek következtetni, ám a szimplán hármas számúra keresztelt friss anyag mégiscsak azt bizonyítja, hogy Shcafferéknek még mindig akad mondanivalójuk, és a jelek szerint élvezik is a közös munkát.

Abba pedig még belegondolni is fájdalmas, ahogyan röpke tizenöt év csak úgy elröppent a legutóbbi Touched By The Crimson King óta, a debüt pedig pontosan húsz esztendővel ezelőtt jelent meg, amelyről ma már nyugodtan elmondható, hogy azon kívül, hogy tökéletesen összeolvasztotta a két anyabanda stíluselemeit, tulajdonképpen sokat nem adott hozzá az alapító tagok örökségéhez. Igaz, el sem vett belőle, csupán hozták vele az eredeti csapataikra jellemző magas minőséget, ami már önmagában is kellemes meglepetés volt anno. A harmadik dalcsokor is kábé ugyanott folytatódik, ahol a második anyag befejeződött, annyi különbséggel talán, hogy a jelenlegi Iced Earth színvonalához képest már a Demons & Wizardsnak sincs semmi oka a fejvakargatásra, ami azért húsz évvel ezelőtt még simán felhozható lett volna. Ebben persze Hansinak is óriási szerepe van, hiszen ki nem értene egyet abban, hogy a német frontember klasszisokkal eredetibb énekes, mint mondjuk a Fagyos Föld jelenlegi pacsirtája, Stu Block. Anélkül persze, hogy megkérdőjelezném utóbbi úriember tehetségét, azért azt csak megjegyezném, hogy iszonyúan hálátlan feladat jutott neki „sorcsapásul", Tim „Ripper″ Owens és Matt Barlow megüresedett helyén.

Bár nem feltétlenül vagyok opera- és fantasymetal-rajongó, a Blind Guardian munkássága és Hansi – még sarkos német precizitása ellenére is – kivételt képezett mindig: neki valamiért képes voltam és a mai napig is képes vagyok megbocsátani a pátosszal telített, bombasztikus énekdallamokat. Képtelen vagyok megmagyarázni, miért van ez így, de százszor szívesebben hallgatom őt, mint a manapság egészségtelen mértékben elszaporodott, hasonló stílusjegyekkel kacérkodó követőket. Hansi – és a mögötte felsorakozó gépezet – valami egészen elképesztő munkát végez, ha a mindennél vastagabb, ízlésesen alázengetett és megszámlálhatatlanul sok sávra rögzített melódiák megteremtése az elsődleges cél. S persze az ember nagyon jól tudja, hogy ilyesmit élőben megszólaltatni szinte lehetetlenség, azonban amikor a végeredmény magával ragadó, hajlamosak vagyunk elsiklani még a nyilvánvaló stúdiós trükkök és csalások felett is.

A friss Demons & Wizards-album ugyancsak bővelkedik a hegyvonulatok és katedrálisok falai között visszhangzó, magasztos énekdallamokban, s mindezek – Schaffer jóvoltából – szikár, gitárcentrikus közegben érvényesülnek, ami például ennyire nem volt jellemző a legutóbbi, szimfonikus körítésbe csomagolt Blind Guardian-lemezen. Jon feszes, staccatto riffjei tökéletesen ellenpontozzák a szép, nagyívű dallamokat, amelyekben Hansi néha-néha még korábbi önmagát is felülmúlja sztratoszférába ugráló magasaival. Dalok tekintetében sincs túl nagy gond: az Invincible és a New Dawn egyértelműen kiemelkedik a többi közül, de a nagy költségvetésű klipekre megálmodott Diabolic és Wolves In Winter sem rossz. Utóbbi nem kevés Trónok harca-feelinggel is rendelkezik, bár nekem pont a hosszú, lobogó sörények hiányoznak egy ilyen jellegű kisfilmből, amelyek ugye már csak a főszereplők múltjában léteznek. A néhány közepesen sikerült tétel mellett még kiemelném a Final Warning húzós, bólogatós kibontakozását is, ami szintén telitalálat, a Malcolm Young emlékére íródott, AC/DC-riffel indító Midas Disease-zel együtt, valamint az epikus Universal Truth és a rideg, sziklaszilárd alapokon karcoló Split is felettébb kellemessé válik jó néhány hallgatást követően.

Meglepetésre persze ezúttal sem kell számítani, de Schafferék még mindig biztos kezekkel tartják azt a bizonyos lécet ugyanabban a magasságban.