Shock!

A Brutal Masturbation romjain alakult mosonmagyaróvári Depths Of Depravity nem sietett harmadik lemezével, tekintve, hogy előző korongjuk még 2006-ban jelent meg, ám az évenkénti lemezkiadásnak nemhogy financiális, de még művészi szempontból sincs sok értelme, hiszen a gyártósori termelés nem szokott kedvezni az ihletett alkotásnak. A Depths Of Depravity esetében is olyasmi a helyzet, mint a legutóbb új albummal jelentkező Guttednél, vagyis nem halmozzák egymásra a lemezeket, hanem okosan a minőséget tekintik az elsődlegesnek, s nem a mennyiséget.

Mivel egy igen jól sikerült albumról van szó, ezért essünk gyorsan túl a negatívumon, ami nem más, mint a hangzás. Ha nagyon gyorsan le szeretném tudni ezt a kellemetlen kört, akkor annyit írnék, hogy pocsék, és kész. Demós, kásás, recseg-ropog, mint egy összedőlni készülő szúette faház. A gitárok a nyolcvanas évek death metal demóit idézik, az ének túl halk, a dob pedig erőtlenül szól. Nyilván az se jó, ha minden death metal lemez ugyanúgy szól, de a rossz hangzás sokat elvesz az anyag erejéből.

Szerencsére, ha sikerül megfeledkezni, vagy valamiképp hozzászokni a borzalmas hangképhez, akkor egy elismerésre méltó, borultan technikás death/grind művel találjuk szemben magunkat. Irányvonal tekintetében leginkább az olyan elvetemült csapatokat kell megemlíteni, mint a Gorguts vagy az utóbbi időben rossz irányba megindult Cryptopsy. Vagyis aki nekiáll ennek a kicsivel fél óra fölé kúszó lemeznek, az igen sűrű és meglepő váltásokra, blastbeat hegyekre, és szaggatott, olykor disszonanciába forduló gitártémákra számítson.

Spirk László gitáros jól hallhatóan szereti a változatosságot, ritkán ragad meg egy témánál hosszabb ideig, stílusa is elég sok helyről merítkezik ahhoz, hogy mindebből valami sajátságosat öntsön formába. Gurdon Csaba basszusgitáros és Gregus Dávid dobos/háttérhörgős hallhatóan nem tegnap kezdtek el együtt „alapozni", de Dávid nyakatekert játéka nélkül amúgy is nagy bajban lenne a mosonmagyaróvári brigád. A csapat hörgőse, Jakab Péter pedig jó mély, öblös hörgésre képes vokalista, amilyen az effajta extrém zajcsavaráshoz szükségeltetik.

A dalok közül a nyitó Destroying Everything mindenképp a jobban sikerült darabok közé tartozik, improvizatív betétje váratlan, s épp ezért ütős. A The Free One tornádószerű tombolása is nagyon rendben van, ám érzésem szerint a klipes Noiseless Room kevésbé erős, bár tény, hogy ez a legfogósabb tétel a lemezen. Meglepett még a Souring In The Hatred dallamos megközelítése, mely a Carcass Heartwork lemezének világát juttatta eszembe.

Alapvetően erős koronggal jelentkezett a Depths Of Depravity, mely összetett mivolta okán odafigyelést igényel, de megéri ráfordítani az időt. Egy tisztább, erőteljesebb hangzással pedig még nagyobbat csapna az Inspirritation, de a technikás extrém muzsikák híveinek így is mindenképp ajánlott a zenekar munkásságával való alapos barátkozás.