Shock!

Visszatért az orionos puttymetal/opera-fantáziákban utazó Thanasis Ligthbridge. Feltételezem, élő ember nincs ebben az országban, aki ismerné a Dol Ammad nevet – minket, műfajban utazó írnokokat leszámítva, akik hivatalból jutunk hozzá efféle spéci falatokhoz.

A görög fiatalember, aki bevallása szerint Vangelis, illetve Jean Michel Jarre emlőin nevelkedett, a szimfonikus, elektronikus space-hangulatokba oltott metal úttörője – és itt az úttörő szó jelentése nagyon is valós.

Az eszement kompozíciókat kiötlő Thanasist olyan kiválóságok segítik munkájában, mint a már előző albumán is segédkező Alex Holzwarth (Rhapsody, Sieges Even), valamint az egyik dalban (Aquatic Majesty) énekesként közreműködő DC Cooper. A prímet természetesen továbbra is a klasszikus kórusok viszik, méghozzá ezúttal egy tizennégy főt számláló vegyeskar zengedezi végig a korongon sorakozó nótákat.

Az Ocean Dynamics légköre, hangulata nem sokban különbözik a Star Tales-ben megtapasztaltaktól. Monumentálisan zengedező vokálok úszkálnak az éterben, pröntyögnek és sisteregnek az elektronikus effekthegyek. A négy tételből álló Thalassa Dominion hallgatása során olykor elábrándozhatunk – és ha kellő képzelőerővel vagyunk megáldva, akár a csillagok pettyezte, éjszakai égbolt alá is odarajzolhatjuk magunkat, a méltóságteljesen hömpölyöző óceán partjára. Másutt komoran karistoló gitárokat, szélvész dobokat hallunk, melyek mintegy keresztül-kasul fémezik az emelkedettebb perceket. A Solarwinds dinamikus, sodró dallamú percei ismét felidézik bennem a Therion világát.(Máshonnét érkező Star Tales-kritikákat olvasva elégedetten láttam, hogy nem csupán én említettem a Dol Ammad zenéje kapcsán a Theriont, hanem más fülek is összepasszintották szegről-végről a két zenekart – ami persze cseppet sem véletlen.) Nem tudom, a Descent nótát vajon a véres-cupákos horrorfilm ihlette-e, de az elvontsága nem hétköznapi. A keményebb húrokon pengetőző Lava sem tartozik a könnyen emészthető darabok közé. Szintén az erőteljesebb, rockosabb nótákat szaporítja a fentebb már említett Aquatic Majesty, valamint a Liquid Desert.

Az Ocean Dynamics – már csupán témájánál fogva is – kevesebb space-puttyot tartalmaz, mint elődje, de azért most sem szűkölködünk a trükközésben. Nem merném bizton állítani, hogy Thanasisnak minden egyes agysejtje a helyén van, ugyanakkor elismerően kell nyilatkoznom arról, amit képvisel. Olyan kevés manapság az egyedi íz, a különlegesség, hogy mindenképp értékelni kell, ha egy zenész az önfejét követve próbál újítani, meglepetést okozni. És Thanasis mestere a hökkentésnek.