Shock!

"Álljon meg a nászmenet! Töke van a menyasszonynak!" - ez a gyerekkoromban hallott népi rigmus jutott eszembe, mikor megláttam, hogy ez az Elvira tulajdonképpen Marcus, és férfiember. A project neve ugyanis Marcus H. Madigan multiinstrumentalistát takarja, aki gitáron, basszusgitáron, szintin alkot, valamint blackes károgását is segítségül hívja művei alkotásához.

Sajnos dobosok közül egy pici, szürkésfekete, doboz alakú japánt választott, az első mű-dobhangok szögletessége erre elég gyorsan rávilágít. A lemez egyébként feldolgozások gyűjteménye: Elvira-Marcus eldarálja nekünk az Alien Nationt a Scorpionstól, de van itt ihletés Tori Amostól (Lieee), Jean Michel Jarre tollából (Jacob's Ladder), de például Chris DeBurgh kapásból négy szösszenettel képviselteti magát. Aztán van pár általam nem ismert szerző is (például Y. Mitsuda - micsuda? az kicsuda?), így az eredeti nótákkal nem minden esetben tudtam összehasonlítani az egyszemélyes hermaflorida banda alkotásait.

Az tény, hogy házistúdiós felvételről van szó, így a gépdob és a szinti elég erősen előtérbe került, a gitárok meg élesek, vonalasak, a basszus pedig a misztikus ködbe vész. "Ének" terén változatos a felhozatal: disznóröfögés, károgás, bugyborékolás vagy mélyen elkántált viking sörkórusok egyaránt felhangzanak. A dalokhoz eléggé kockásan nyúlt a mester, kattogós black ritmusokra építette át az alapokat, és így még az általam ismert dalok beazonosítása sem volt egyszerű.

A lemez közepén két zongorás-szimfonikus zöngemény altatja el a károgós ratatától megfáradt hallgatót, aztán jön a négy DeBurgh szerzemény egymás után, itt hallani először négy sornyi tiszta éneket (ami nem is olyan vészes, nem értem, miért kell vinnyogni és bugyogni inkább). A második DeBurgh átirat már csak zongora és ének... Igen, Ének, tisztán, nem is rosszul. Persze nem egy második Glenn Hughes ez a Marcus, de tényleg nem rossz - főleg az eddigi disznóvágás fényében. A The Vision akár még kezdődhetne jól is, de ez az eredeti dal érdeme, viszont ezt legalább annyira nem sikerült elrontani.

Sajnos ez az egy nóta sem menti meg a lemezt a totális érdektelenségtől. Megértem, hogy valaki akinek van ideje otthon ministúdiót építeni és úgy-ahogy megtanulta pár hangszer alapjait, nyomot akar hagyni a világban, de ez a nyom még csak tevepata a Szaharában, öt perc alatt elfújja a szél. Nyitott blackereknek esetleg érdekes kísérlet lehet az album meghallgatása, Chris DeBurgh rajongók viszont apróbb infarktust fognak tőle kapni. Előttem pedig felsejlik a mai nap második négy pontja, ebből egy pontot a borítóra "lopott" Luis Royo fantasy-grafika javított fel. Nénis, szóval tizenéves vámpíroknak tuti megnöveli a férfiasságát. Már csak ezért is megéri, nem?