Metalcore. Nem hinném, hogy létezik még olyan metalos, aki ne hallotta volna minimum százezerszer ezt az elnevezést. Az olyan bandákat meg, mint mondjuk az Unearth, Lamb Of God, Shadows Fall vagy talán mind közül a legnépszerűbb Killswitch Engage, manapság illik valamelyest ismerni.
Az persze már más lapra tartozik, hogy mennyire hoztak újdonságot ezek az együttesek a fémzene amúgy is igen sokszínű világába, mennyire számítanak újítóknak az imént említett zajbrigádok és egyéb társaik. Egy jó adag göteborgi death metal, nyakon öntve hardcore és punk elemekkel, mellé fűszerezésként ragadós dallamok, groove-ok de ízlésnek megfelelően fogyasztható thrash valamint egyéb extrém zenei hozzávalókkal is. Nagyon színes, sokrétű tehát a metalcore, ám mégis, ha sokan játsszák ugyanazt, az egy idő után unalmassá válik.
A Killswitch nagy sikerei után mintha minden egyes földre hullott esőcsepp nyomán metalcore bandák nőttek volna ki a talajból, megindult az invázió. Mára, olybá tűnik, leáldozóban van a kóros metal őrület, de azért akadnak még bátor emberek, akik magasra kívánják emelni a metalcore fakó zászlaját. Ennek lehet, hogy van aki örül, én azért annyira nem.
A csapat a nevét a Simpson család című rajzfilmsorozatból kölcsönözte, amit ugyan én nem nézek, mégis már itt sejthettem volna, hogy mi vár rám. Az albumcím meg a farkasos borító még tartotta bennem a reményt, hátha valami jófajta stoner csapat ez a fura nevű ötös, aztán betettem a lemezt a lejátszóba és az utoljára maradt remény is meghalt.
Színtiszta, veretes metalcore ez, tíz tételben, ami valamivel több, mint fél óra játékidőt jelent. Az amerikai – ugyan milyen – fiúk azért próbáltak ezt-azt változtatni az arányokon, hogy a fanatikusnak és ostobának gondolt metalőrült elsőre azt gondolja: hm, ez valami új, ez végre nem tucat metalcore. Pedig dehogyisnem az! Annyi az egész, hogy a hardcore jellemzői (csordavokál, groove-os, betonozós tempók, ökölrázós utcai refrének, rövid, tömör fogalmazás) jobban előtérbe kerültek és ennyi. Semmi olyasmit nem hallhatunk itt, amit azelőtt más bandák ne játszottak volna már el legalább ezerszer. Sablon hátán sablon. A hét pontot is csak azért, mert legalább nem túl hosszú a lemez, így hamar vége van. Ebben viszont jó az album.
