A Gaerea elég komolyat lépett előre a legutóbbi Mirage lemezzel, és jó esélyt látok rá, hogy a tavaly év végén kijött folytatással ismét sikerül bővíteniük a táboron. Az arctalanságba burkolózott portói csapat nyílegyenesen halad előre a kijelölt úton, a Coma a Mirage utáni következő lépcsőfokot jelenti – igazából teljesen kiszámítható irányba mentek tovább ebből a szempontból, kiszámítottságnak azonban nem érzem nyomát az albumon. Sőt, ha szívesen hallgatnál egy kiválóan felépített dalokkal teli, a stílus dallamosabb ágát képviselő black metal lemezt, voltaképpen nehezen tudnék kerekebb anyagot ajánlani a jelenlegi felhozatalból.
Két tényező miatt hallgatom igen szívesen és rendszeresen a Gaereát. Az egyik, hogy a csapat minden túlzás nélkül vérprofi dalszerzőkből áll. Még a leghosszabb, legepikusabb monstrum is dalformátumú náluk, és mindig figyelnek rá, hogy a szélvész tempók mellett is megbízhatóan adagolják a kapaszkodókat, legyen az egy fogós riff vagy egy fülbe ragadó gitármotívum. Vagyis nem kell feszítővassal közelíteni a lemezhez, mert adja magát, jó elindítani újból és újból. Viszont eközben – és ez a másik említett tényező – az emészthetőség oltárán sem csorbul ki a zene markáns, sötét atmoszférája. Ami esetükben, vélhetően a luzitán származás miatt, valami sajátosan temperamentumos éllel párosul. Utóbbi lényegét nehezen tudnám szavakkal megragadni, annyi azonban bizonyos, hogy egyből felismerhetővé teszi őket.
megjelenés:
2024 |
kiadó:
Season Of Mist |
pontszám:
9 /10 Szerinted hány pont?
|
Mint írtam, a Coma a lehető legtörvényszerűbb lépcsőfok a Mirage után. Ennek szellemében szinte adná magát, hogy azt írjam: a keményebb részek még keményebbek, a dallamosak még dallamosabbak lettek, és ha nagyon le akarom sarkítani, végül is ráfoghatjuk, hogy valahol ez a helyzet. De inkább úgy fogható meg a lényeg, hogy mintha határozottabban különülnének el a dalokon belül a durvulós és a melodikus elemek, szekciók. Utóbbiak terén ráadásul határozott előrelépés érzékelhető, pedig eddig is érezték az ilyesmit. Ezáltal még letisztultabb, még erősebb dallamok kerültek a számokba.
Mindez már a nyitó The Poet's Ballet csodaszépen megfogott melodikus kezdésében tetten érhető, és azt is tanítani lehet, ahogy szép lassan kibontják ebből a black metalt. Az eredmény egy hét és fél perc fölötti monstrum, amire már első hallgatás után is óriási csúcspontként emlékszik vissza a hallgató. Óriási a Suspended belassulósan finom középrésze is. De ha kell, akkor persze akár egyszerre is megy nekik a két dolog, halld például a Hope Shatters durván fűrészelő, mégis nagyon közérthető, nem kevés melankóliát rejtő témáit, vagy a szintén nagy csúcspont Unknown katartikus magasságokba emelkedő, egyszerre kegyetlen és megadallamos fináléját. A középtájt elhelyezett Wilted Flowert is muszáj kiemelnem, annyira avatott kézzel építették fel. De nem annyira akarom szétanalizálni a lemezt, főleg, mert teljesen egységes. Ugyanakkor már két-három hallgatás is elég hozzá, hogy jól elkülönüljenek egymástól a dalok. Jól is szól minden, a hangzás miatt sem tévedsz el az erdőben.
Múltkor is leírtam, hogy olyan nagyon sok újdonságot ebben a műfajban sem lehet már mutatni, ez azonban nem baj. A Gaereának lelke van, és megint telepakoltak egy teljes albumot tök jó nótákkal. Ha még nem ismernéd őket, a Coma is perfekt belépő a portugálok jellegzetes világába.
A Gaerea július 29-én Budapesten, a Dürer Kertben koncertezik a Live Nation szervezésében. Részletek itt.
Hozzászólások
Az új Great Old Onesról lesz írás?
"Vasvellával nem lehet szilvát aszalni..."
A norvég típusú alternatív shit sehol nem lenne, ha olyan hősöd mint varg vikernes nem öli meg a barátját.Nem véletlen,
hogy a gyilkosság óta kezdett az alternatív black shit nészerűsége emelkedni. Csak hallgasd a szánalmas kis házi
sátánodat , de közben ne felejtsd el magad kezeltetni, objektíven persze!
Ha a black metálban lenne fantázia akkor Cronos nem kezdett volna később más stílusú zenét játszani.Csak az ilyen nyomoroncok mint te hiszik, hogy ez egy értékes "zene".
A te egyéni benyomásod nem sokat ér. Most sem tudtál cáfoln semmit A személyeskedés elég fantáziátlan dolog.
Lássuk csak. Bírom a Legion korszakos Marduk-ot, a Maniac-féle Mayhem-et (Csihartól a hideg ráz, bármennyire is tisztelem; kivéve a Recipe Ferrum, az annyira tirpák, hogy meg kell bögyörgetni), az Immotal-t '99-'02 között, a régi Satyricon-t, úgy a Volcano/Diabolical-ig, a Burzum-ot, bizonyos hangulataimban. De rendkívül kedvelem az olyan kevésbé ismert bandákat, mint a Nunfuckritual, az Unlord, a Cult of Fire, az In Battle első két lemeze, a kései Horncrowned (a Rex Exterminii nagy kattanásom volt pár éve), stb.
Viszont szívem fordított pentagrammájána k legkedvesebb csücske a Dissection! Nödtveidt zenéjével ismertem meg a műfajt, és az a félelmetes gonoszsággal ötvözött páratlan zeneiség, amit ott hallottam, azóta is fogva tart. Esszenciális tökéletesség! Egy részeg pillanatomban azt mondtam régen, hogy Jon a black metal Bob Marley-je: minden eljátszott, amit ebben a stílusban lehet és érdemes, s tette mindezt olyan magas színvonalon, hogy azóta se értek a nyomába...
Kapásból ennyi.
Te milyen black metal zenekarokat hallgatsz szívesen?
Amúgy én osztom, van simán szar zenekar, sok, illetve jellegtelen, tucat. De van szar is.
Vannak "unalmas fos" zenék? Vannak bizony! Hogy mást ne mondjak a művelt angol által csak liftzenének tituláltak pl. pont ilyenek.
Vannak "ötlettelen alternatív black szarok"? Hogyne lennének! Az ebben a műfajban alkotó, csak demókig jutó formációk durván 90%-ra bőven ráillik a leírás.
Vannak dolgok, amikre nem érdemes a szót pazarolni, vagy ha mégis ellenállhatatla n késztetést érzünk a megnyilvánulásr a, akkor a fenti sommás ítéleteknél nem is merészkedünk messzebbre. Hogy ki és mire mondaná a ezeket már a szubjektivitás hatókörébe tartozik.
Amennyiben mindenről mindenről cizellált véleményt akarunk formálni, akkor nem lesz lehetőség élni, így ezt a bölcs(?) ember inkább hanyagolja, ha zsigerből érzi, puszta időpazarlás lenne részletekbe menően kielemezni valamit.
Mert mégis mitől lenne komolyabban vehető, ha a hatszázhatvanha todik blekkmetálnak csúfolt szobafelvételrő l pont ugyanazt tudná elmondani valaki, mint az előtte levő hatszázhatvanöt ről? Hogy az artikulátlan vérhányás nem gonosz, hanem nevetséges; hogy a zsizsegő, behangolatlan gitár még nem teremt misztikumot; hogy a természetközeli nek beállított szemlélettel szöges ellentétben áll a gépi dob használata; stb. Le lehet ezeket írni kismilliószor is, csak minek, ha elég egyszer is?!
Amúgy neked szegény Evola nagyon be van csípődve. A Puzsér Robinál hallottam ennyire szisztematikus ellenszenvet az irányába, pedig a jó Julius legalább annyit el tudott volna magáról mondani, hogy vannak önálló gondolatai, szemben a Robival...
Bocs, de az szerintem nem komolyanvehető vélemény, hogy "szar énekes", "unalmas fos" és "ötlettelen alternatív black szarok". Szubjektív vagy sem, ezek önmagukban értéktelen minősítések, amik nem a műveket, hanem az véleményalkotót minősítik és igenis elvárható ennél objektívebb megnyilatkozás egy zenei oldalon. Ez nem a Riposzt. Az oldal színvonalát süllyesztik az efféle bunkósbot megnyilatkozáso k, de ha te szívesen társalogsz az olvtárssal az evolai létesülés negatív filozófiai értelméről, csak tessék, a másik poszt alá írta épp, hogy ilyen hülyeség, hogy intellektuális szövegek a művészetben nem is létezik.
"Lemérhető tényeket" kérsz számon a szubjektív vélemények rovására egy - elsősorban - zenekritikai oldalon? Majd ezek után hülyézel másokat? Mókás gyerek vagy, meg kell hagyni! :D
Amúgy imádom ezt a modern agymenést, hogy ha egy mondatban nem szerepel a 'szerintem' szó - illetve csereszabatos társai - akkor azt megpróbálják úgy beállítani, mintha a közlő abszolutista törekvéseinek fojtó szigorában másokra akarná kényszeríteni a véleményét, végérvényes dogmaként elfogadtatva azt.
Értsd ehelyett jól: mindenki szubjektum, mindenki a saját szubjektív gondolatait közli, anélkül is, hogy ezt lépten-nyomon jelezné a hallgatóság felé. Ha már ennyire felvilágosult, értékmentes, elfogulatlan gondolkodó vagy, igazán tudhatnád ezt is!
Mármint szerintem... ;*
Gondolom az nem merül fel benned, hogy ezek csupán a te egyéni benyomásaid, nem pedig lemérhető tények. Az én egyéni benyomásom például az a hozzászólásaid alapján, hogy olyan buta vagy mint a sár.
Simán lehet valami/valaki túlértékelt, annak ellenére, hogy sokan szeretik.Egy sor politikust lehetne említeni, a művészet
pedig pláne ilyen. Justin Bieber egy szar énekes függetlenül, attól ,hogy sokan szeretik, Black metálban a korai időktől kezdve lehetnek túlértékelt zenék.A Venomot is sokan imádták
a fénykorában mégis az "At War With Satan" egy unalmas fos.
És akkor még a modern norvég típusú egy motívumot erőltető
ötlettelen alternatív black szarokról még nem is beszéltem.
A black metal az mindig is inkább egy attitűd volt mint zene.
Túlhype-olt = a kommentelőnek nem jön be, ellenben sokan szeretik, amit a kommentelő rossznéven vesz. ld. még: "túlértékelt".
Melyik alműfajra nem igaz az, hogy mindenki hasonlítani akar valakire?
Szerintem az általad említetteken túl is vannak még bőven jó BM zenekarok (Spectral Wound, Havukruunu, Deafheaven, Wolves In The Throne Room, Sargeist, Gruzja stb.), meg olyanok akiket elismerek, de nekem nem tetszenek (Inquisiton pl.).
A Mglát azért semmiképp nem említeném túlhypeoltként, vagy akár egy lapon a Batushkával, utóbbi munkássága totál középszerű az első albumot levéve, szépen sikerült egy jól induló projektet széttoszni a két tag közti balhéval.
A Gaerea-t is inkább a Mgla mellé tenném, tök megérdemelten vannak ott ahol, mert zeneileg egyszerűen fölényes amit csinálnak. Más kérdés, hogy nekem az ének veri agyon a sztorit, túlzottan engem sem kötnek le huzamosabb ideig.
"messze a legizgalmasabb dolog"
Volt, úgy a 2000-es évek elejéig. Onnantól elárasztották a kópiabandák a színteret, akik mindenáron úgy akartak szólni, mint a Mayhem, az Emperor és a Darkthrone.
Egy-két zenekar van, akikben vélek felfedezni némi újításra való törekvést, vannak kissé túlhype-olt bandák (Mgla, Bathushka), vannak érdekes kezdemények (Cult Of Fire...buddhista black!!), de összességében mindenki hasonlítani akar valakikre.
A Gaerea is a túlhype-olt formációk közé tartozik számomra, próbálkoztam ezzel az új albummal is, az előzővel is, de nem köt le sajnos. Egy Bölzer vagy egy Dodheimsgard mérföldekkel izgalmasabb.