Shock!

Gene Simmons - akad vajon olyan az idetévedők közül, aki ezt a nevet nem ismeri? Aligha. Ha mégis: Simmons a KISS alapító basszusgitáros/énekese, eredeti nevén Chaim Weitz, aki 1973 óta több, mint 85 millió lemezt adott el, és saját bevallása szerint mintegy 4600 nővel volt kapcsolata élete során. Egyébiránt magyar felmenőkkel büszkélkedhet, akik a világháború idején menekültek el egy Budapest melletti kis faluból.

Simmons jelenleg már a 60 felé közelít, mégis majd minden évben nekiindul az utazó cirkusszal az amerikai stadionoknak. A KISS renoméján természetesen nagyon sokat rombolt, amit az utóbbi 7-8 évben műveltek, de amíg anyagilag megéri, addig nem fogják abbahagyni - erre pedig éppen az ő személye a legfőbb garancia. Aligha kétséges, hogy a hard rock/metal színtérről Simmons rendelkezik a legimpozánsabb bankszámlával, amit minden lehetséges módon igyekszik is tovább gyarapítani. Csinált már lemezkiadót, producerelt filmeket és szerepelt is néhányban (a Gyilkos robotok című alkotásban például minden idők egyik legpocsékabb alakítását sikerült produkálnia főgonoszként, tipikus "annyirarosszhogyazmárzseniális" eset), adott ki szólólemezeket (az előzőt tavaly, és bizony csapnivaló volt), írt könyveket, gründolt magazinokat, vagyis jóformán mindenbe belekóstolt már a szórakoztatóiparban. Szóval a fickó inkább üzletember, mint zenész, amit persze nehezen is tudna titkolni, de ő még csak meg sem próbálja elhitetni velünk azt, amit oly sok kollégája unos-untalan hangsúlyoz, hogy ő aztán csakis a zene élvezetéért, a rajongókért, satöbbi-satöbbi, hanem kertelés nélkül bevallja: mindezt a pénzért csinálja. Sokan szeretnek felhördülni az ilyesmin, holott pont Simmons az, aki nem vetít, én pedig hajlamos vagyok rokonszenvezni vele emiatt - akármennyire nevetségesnek és egyben szomorúnak is tartom, ahogyan az átjáróházasdival és az ötvenhetedik utolsó utáni búcsúturnéval tönkrevágták minden idők egyik legfontosabb rockbandájának legendáját.

Gene barátunk tavaly elgondolkodott, hogy mit nem csinált még több, mint három évtizedes karrierje során, és megvilágosodott: spoken word lemezt! A keményebb műfajból korábban többek között Henry Rollins, Jello Biafra és David Lee Roth adtak ki ilyen szövegelős anyagokat. Szóval Simmons nekiindult egy előadássorozattal Ausztráliának, rögzítette fellépéseit, és összevágott a színpadokon elhangzottakból egy laza órányit. Itt tehát néhány rövid átkötő szignáltól eltekintve nincs zene, ehelyett kifejti a véleményét nőkről, pénzről, rocksztárságról, úgy általában az életről. Teszi ezt úgy, hogy mindvégig szórakoztató marad, függetlenül attól, hogy egyetért-e a hallgató azzal, amit mond, vagy sem. Beszédhangja rendkívül kellemes, szövegelni pedig hallhatóan nemcsak imád, de nagyon tud is, így az 50 perc villámgyorsan illan el. Nem bölcselkedik, nem moralizál, mégis elgondolkodtató, nem sütöget vásári tréfákat, mégis szellemes.

Nem részletezem itt, hogy miről mit mond Simmons, aki teheti, füleljen bele, és döntse el maga, hogy rokonszenves-e neki a nagy nyelvöltögető életfelfogása vagy sem. Akár így, akár úgy, unatkozni garantáltan nem fog. Senkit sem akarnék rábeszélni arra, hogy ilyen típusú lemezekbe ölje nehezen megkeresett forintjait, de meghallgatni mindenképpen érdemes.