Shock!

Egy évvel második EP-jüket követően újfent támadásba lendült a hallójáratok és a rekeszizmok ellen hazánk legfrankóbb psychobilly/hardcore swing zenekara, a Gutting Revue (oké-oké, készséggel elismerem, túl sok hardcore swing bandát nem is ismerek). Ami úgy néz ki, egyben az utolsó dalcsokor is lesz a bemutatkozó album előtt, mivel a levelükhöz mellékelt tájékoztató doksiban az is olvasható, hogy egyéb terveiken túlmenően (animációs klip, folyamatos koncertezés) a zenekar eddigi három EP-jét is kiadják egy CD-n.

Ha engem kérdeznek, bőven megérett erre az idő, és nemcsak azért, mivel ezzel a tízperces anyagon található három dallal már a szerzemények száma elérte a „nagylemezes szintet", hanem mert a minőség is igen megkapó. Emellett pedig az is feltétlenül említést érdemel, hogy az igen szépszámú csoportosulás (kilenc fő, amennyiben senki sem hiányzik igazoltan) zenéje élőben az igazi - jómagam ugyan még csak egyszer vehettem részt Gutting Revue hangversenyen, de a betegre sminkelt énekes, Ambrózy „Aberrált" György kinézete és poénjai, Szifon nagybőgős sajátos színpadi jelenléte, és a fúvósokat/vokalistákat előtérbe helyező, felszabadultan életvidám swing'n'roll muzsika ereje ott mutatkozik meg igazán.

Ettől függetlenül persze ez a Tom-Tom stúdióban, Dorozsmai Gergő vezényletével rögzített kis anyag is hallgattatja magát, a gunyoros szövegvilág szerencsére maradt a régi, mint ahogy a jókedélyű muzsika is, ami ezúttal talán még inkább tolódott befelé a swing irányába, a gitár néminemű hátrébb szorulása mellett. Személyes kedvencem ennek megfelelően a záró Tankolj be télre!, amiben egyrészt a háromból a leghangsúlyosabb Fenyves Márk gitáros jelenléte, másrészt pedig szövegileg is ez a történetmesélős vonal az, ami a legközelebb áll hozzám. De tetszetős az ugyancsak téli tematikát követő Télköszöntő, mint ahogy az emancipunciknak (esetleg Conchita Wurstnak?) kedélyesen odamondogató Szakállas nők nem léteznek nyitánya is.

Ugyan a rúd mostanában a revüsökre is rájárt (a tervezett stúdiómunka kezdetekor volt egy részeges lábtörésük, egy felszakadt ujjuk, de egy fellépésre igyekezvén még a szerb határról is visszafordították őket, mert egyikük iratait körözte az Interpol!), a jókedvük töretlen. És ezért csípem őket igazán: úgy művelnek teljesen profi muzsikát, hogy közben egy pillanatra sem veszik halálosan komolyan magukat. Ez pedig hiába nem tűnik túl nehéz dolognak, mégsem sikerül sok mindenkinek!