A Hatriot egyfajta családi vállalkozásként indult bő tíz ével ezelőtt, amit az akkor épp ex-Exodus-torok Steve „Zetro" Souza hozott össze fiával, a basszusgitáros Codyval, majd 2012-ben egy újabb Souza-kölyök, a dobos Nick is csatlakozott hozzájuk. A banda magját azóta is a kis Souzák alkotják, meg a gitáros Kosta V., aki a kezdetektől, azaz 2010-óta kirobbanthatatlan a felállásból. A jó öreg Zetro két lemez után úgy döntött, hagyja érvényesülni a fiatalokat – meg ugye ideje se sok maradt az Exodusba való visszatérése miatt –, és szépen kiszállt a bandából, Cody pedig így megkapta a basszusgitározás mellé az énekesi feladatokat is. 2019-ben a From Unto Darkness már vele a mikrofon mögött jelent meg, idén nyáron pedig megérkezett a negyedik nagylemez is, The Vale Of Shadows címmel.
A júliusi megjelenés óta viszont már volt egy újabb tagcseréjük: a lemezt felgitározó Kevin Paterson helyére visszatért ugyanis az a Miguel Esperanza, aki 2012-től 2013-ig már megfordult itt, és az ő játéka hallható a debütlemezen is. Jelenleg tehát ugyanaz a felállás alkotja a bandát, mint anno az első album idejében, mínusz ugye Zetro. Ha viszont átaludtad az elmúlt éveket, és nem vagy képben a történésekkel, nem biztos, hogy feltűnik az énekesváltás, az alma ugyanis olyannyira nem esett messze a fájától, hogy Cody acsarkodása már-már megtévesztően hasonlít apja orgánumára, azaz tökéletesen hozzá azt a gonosz öregasszony-jellegű thrash-rikácsolást, amit Zetro a Pleasures Of The Flesh óta tökélyre fejlesztett.
Anno a Hatriot egyfajta hobbiprojektként remekül elevezgetett az Exodus farvizén, és a helyzet tulajdonképpen ma is hasonló, függetlenül attól, hogy Zetro távozása miatt már nincs átfedés a két banda tagsága között. A srácok ma is az Exo direktebb, vagy ha úgy tetszik, prosztóbb változatát tolják, nagyobb hangsúlyt fektetve a hipergyors tételekre, megfűszerezve némi death metalos háttérvokalizálással, de a recept azért alapvetően ugyanaz. Tipikus acsarkodós, szövegköpködős thrash metal ez, amerikai formulák alapján kikeverve, némi death metal ízzel, ha pedig bírod az ilyesmit vagy ismered a korábbi lemezeket, a The Vale Of Shadowsszal sem nyúlhatsz nagyon mellé. Az új cucc még Exodus-mércével mérve is kifejezetten barátságtalan és tüskés, ami kezdetben vajmi kevés kapaszkodót mutat magából. Klasszikus értelemben vett refrének szinte egyáltalán nincsenek rajta, a sodró lendületű thrash-bombák pedig talán kissé össze is folynak az elején, de aztán szépen közelebb enged magához a lemezanyag, és rájössz, hogy mekkorát üt a szélvész thrashelést dallamos gitártémákkal váltogató Forceful Balance, mennyire király a Clemency Denied lassabb tempója, milyen fasza kis slayeres gitárvijjogtatások vannak a horrorfilmes hangulattal indító The Twenty Fifth Hourben vagy micsoda riffelés hallható a Mark Of The Tyrant indításakor. Kell neki időt adni tehát, de némi energiabefektetéssel az ember rájön, hogy jó kis cucc ez, ami ha nem is feltétlenül vonul majd be a műfaj alapvetései közé, a thrash metal szerelmesei jót fognak rá csipegetni.
Összesen tizenegy track került fel a lemezre, melyek kettő és öt perc közötti hosszúsággal bírnak, a The Vale Of Shadows így pedig tömör, bő 40 percnyi gyilkos thrash metal esszencia. Se több, se kevesebb!
Hozzászólások
gyerekei is jóféle zenét tolnak.