Todd Kerns roppant rokonszenves színpadi jelenség, és nagyon valószínű, hogy ez a zenekar is jól áll neki. A Heroes And Monsters debütáló albuma januárban jelent meg a Frontiers kiadónál. Én viszont azóta is szeretném tudni, hogy tetszik-e ez a lemez, vagy nem tetszik ez a lemez. Ugyanakkor az album szempontjából teljesen mindegy is, hogy én miként állok hozzá. Lássuk, miről is van szó!
A Frontiers az elmúlt nagyjából egy évtizedben a legyártott szupergrupok tenyészhelyévé vált, a rockvilág legtehetségesebb vagy annak mondott neveit kotorta a szákjába a kissé sekély pocsolyából. Egy olyan korban, amikor az előadók számtalan „csapatban" találják meg magukat, nem minden zenekar válik hosszú távon is működő gépezetté, bármelyik előadó mindenkori első számú zenekarává. Mit is várhatunk hát a legújabb ilyen szupergruptól, amely a Heroes And Monsters nevet viseli? Egy trió ez. Három, sok deszkát megtaposott és világot látott zenészt foglal magába, közülük manapság biztosan a frontember, énekes-basszer Kerns a legismertebb.
Miután Slash és Myles Kennedy bemutatta nekem a klassz kis Conspirators zenekarban, és élőben is magával ragadó módon tolta el a Welcome To The Jungle-t, Todd munkássága után kellett keresnem. Kicsit punk rock, kicsit elszállós, kicsit popos zenéket rakott össze a nyurga fickó korábban, az Age Of Electric nevű csapatát futtatta egy időben. Tipikusan az az alkat, aki egész egyszerűen színpadra termett, de valószínűleg ambíciói nem ágaskodnak annyira, hogy szólókarriert akarjon befutni. Közben baromi jól énekel. Elég meghallgatni, hogy adja elő élőben a Somebody To Love-ot akár, erőlködés, hamis hang és manír nélkül, világossá válik, hogy sok energia van benne.
A csapatot Kerns mellett még Stephan Birnbaum, ismertebb nevén Stef Burns gitáros és Will Hunt alkotja. Burns elég változatos szakmai önéletrajzzal bír, játszott Alice Cooper oldalán, de a Y&T-ben és Huey Lewis mellett is előfordult már. Nem épp ócska iskola a stílusa, kellően eklektikusnak mondható a rockzene adta keretek között, és ez a Kerns által is képviselt szerteágazó érdeklődést remekül szolgálja. Will Hunt pedig 2007 óta az Evanescence tagja, sajnos nem nagyon követtem a pályafutását sem neki, sem főzenekarának, de minden bizonnyal megbízható arc, meg éppen rá is ért, és pont illik is ide, amit feldobolt.
Soha nem tudni, hogy mire számítsunk, egyáltalán lehet-e jóra számítani ezektől a Frontiers-ötletektől, de egy esélyt természetesen mindenki érdemel. Így veselkedtem neki a korongnak (adatfolyamnak), és az előzetes klipeknek megfelelően szinte minden dal más-más stílust képvisel. Rockzene, igen, de ezen belül van itt bulirock a Let's Ride-dal, ami eléggé szokatlan dallamvezetésű szám, jól meg is marad a fülben, aztán van vastagabb hangszerelésű, mégis légies melódiákkal operáló szerzemény (Don't Tell Me I'm Wrong), nyugati parti örökséget hordozó nóta a Break Me (I'm Yours)-szal, és még a Set Me Free című Sweet-szerzeményt is felpakolták a maguk módján. Ez utóbbi nekem mindörökre az Exposed-féle verzióban, Steve Stevens ujjai alól fognak megszólalni, mert amekkorát abban a dalban gitározik, az már csak a gondolatától is libabőrt okoz, mindenesetre ez a csapat egyáltalán nem gyalázta meg, tisztességesen előadják. Ennyi.
Valójában egy nem túl hosszú, kedves, tíz számból álló csomag, az album alig 40 perces. Ennek ellenére a triónak sikerült aránylag változatos összeállítást tálalnia. A Locked And Loaded című nyitószám egy ′90-es évekbeli alternatív rockalbumon is otthonosan bújna meg, a Raw Power hard rocknak és dark pop érdekes fúziója, ami akár Kerns Sin City Sinnersének valamelyik kiadványán is helyet kaphatott volna. Todd dallamai és énekhangja egyébként mindenképpen üdítő vezérmotívumot jelentenek. Eléggé sajátosan gondolkodik a melódiák felépítéséről, ami jól jön egy-egy közhelyesebb riff vagy ritmusozás esetén is, valamint a hangszíne is elég egyedi, aránylag magas fekvésű, tiszta, és mint említettem, nem találni fals hangokat sehol, hangmérnöki munka ide vagy oda. Az album záródarabja, az And You'll Remain elég sok ′90-es éveket tartalmaz, beugrik róla a Slaughter és a Steelheart is, ha akarom, de nem akarom, maradjon csak Kerns Művek.
Alapvetően aranyos csokor lett a banda bemutatkozó anyaga, de kell hozzá némi türelem és figyelem. Lehet, épp ez válik előnyére. A következő hátha könnyedebb lesz.
