Shock!

A svéd csapat második lemezét rejtette a sima fehér papírtok. Picit féltem a dologtól, mert ez volt sorban a sokadik "európaiak vagyunk de nyomjunk amerikai hard rockot, hátha..." jellegű kritizálandó cd, de annyira nem rettentem meg, mikor elkezdtem hallgatni az anyagot.

Valahogy a svédek mindig hitelesebben játszották az amcsi rockot, mint a németek vagy más európai náció. Nos, ez itt is igaz. Valahogy van némi erő és lendület a dalokban, még ha nem is tökéletesek.

A stílus itt is az Asia slágeresebb korszaka, a Nagy Nyolcvanas Rádiórock Éra szelleme, tehát óriási újítást ne várjon senki, de olyan nóták mint a lüktető Speechless, a refrénjében női kórust is felhasználó I Feel Alive, vagy a kifejezetten tempós Goodbye egész kellemes és fülsimogató hallgatnivaló. Peter Lindberg hangja átmenet a karcos rock-torok és a kellemesebb AOR-énekesek orgánuma között, ha kell, rekeszt, ha kell, finomkodik. A keverés és a feljátszás is egy fokkal már feljebb áll a mércén mint a német utánzat-bandák szimpla korrektsége. Igaz, óriási hangszervillogtatásokat itt sem hallhatunk, de hangulatos 43 perc telik el, míg pörög a lemez. Van szép lassú dal is (Believe), útszéli báros, lazáskodós-feelinges (Cry) és kissé modernebb felfogású, amolyan Keep The Faith-szerű sláger is a záró The Genius képében.

Nem annyira über, mint például a szintén svéd Kharma, akik a Wonderland lemezen nem európai másolatot játszottak, mint inkább amerikai ízekből táplálkozó svéd hard rockot. Ha ezt az apró változtatást elkapja a Higher Ground is, lehet belőlük még finom habostorta, most egyelőre még csak húsz dekás sós-sajtos sütik.

Jó étvágyat.