Shock!

A San Francisco-i Jetboy eredetileg 1983-ban alakult, de csak néhány évvel később, a hajbandák fénykorában váltak valamennyire ismertté. A nagy áttörés sajnos akkor sem jött össze nekik, a legtöbben alighanem annak kapcsán hallottak róluk, hogy basszusgitárosuk, Todd Crew 1987-ben Slash New York-i hotelszobájában halt meg egy aranylövés következtében...

Kár, hogy körülbelül ez volt az egyetlen alkalom, amikor sikerült bekerülniük a média fősodrába, mert a csapat tök jól zenélt, két lemezük, az 1988-as Feel The Shake és főleg az 1990-es Damned Nation amolyan kultikus ritkaság-favoritokká értek az évek során a dallamos hard rockra utazók körében. Mivel azonban a szekér már a hajbandák fénykorában sem akart beindulni – nem kis mértékben az akkoriban zenekartemetőként elhíresült MCA kiadó balfácánkodása miatt –, nem csoda, hogy a grunge az elsők között végezte ki őket. A '90-es évek végén ugyan sort kerítettek egy heveny reunionre, de új albumig végül nem jutottak el.

Amikor megtudtam, hogy ilyen alapozást követően megint nekirugaszkodnak, őszintén szólva még a vállamat sem vonogattam a hírre. Az sem tudott meghatni, hogy a csapat eredeti magja most is itt van, vagyis az óriási, szőrös torokkal megáldott Mickey Finn mögött Billy Rowe és Fernie Rod gitárosok hegesztik a puritán, de feelinges riffeket és ízes szólókat. A 20 éves lemezínség után márciusban kiadott Off Your Rocker EP azonban már elsőre eloszlatta az összes előítéletemet. Az itt szereplő hat dalból három új, ezeket élőben nyomták fel a stúdióban, a másik három az évek során ilyen-olyan változatokban már hozzáférhetővé vált, a mostani verziók pedig állítólag egy baltimore-i bulin kerültek rögzítésre. Azért vagyok némileg szkeptikus, mert a közönségzaj túlságosan is dúsnak tűnik, és olyan hatást kelt, mintha legalábbis egy párezres csarnok tombolna a Jetboynak, ami ugyebár finoman szólva is valószínűtlenül hangzik. De végülis ha a Judas Priest Unleashed In The Eastje minden idők egyik legfontosabb és legjobb koncertlemezévé tudott válni úgy, hogy teljesen nyilvánvalóan nem koncerten készült, pitiáner dolog lenne emiatt ekézni szerencsétlen Mickey-éket. Enélkül is akadt elég bajuk az elmúlt három évtizedben...

Már csak azért sem akarom őket gúnyolni, mert az EP tényleg jó. A Jetboy a maga AC/DC-s, glames, punkos, rock'n'rollos, sőt, itt-ott rockabillys elemeket ötvöző hangzásával és az irokézfrizurás Mickeyvel a fronton a '80-as évek végén sem számított tucatbandának, és ma is tudják, mitől döglik a légy. A nyitó Perfectly Wrong például helyből egy akkora rock'n'roll nóta, amihez foghatókat csupán szerettem volna hallani az olyannyira várt új Slash szólóalbumon. A '70-es évek-beli Aerosmith utánozhatatlan, laza húzásával dülöngél előre óriási dallamokkal, fülledt hangulatban, remek szólókkal, tényleg ellenállhatatlan. A Going Down (Above The Clouds) már inkább Back In Black korszakos AC/DC nyakon öntve némi southern rockkal, de nem kevésbé megnyerő, a Dogs Gotta Roam pedig egy harapósabb, morózusabb téma a '80-as évek szellemében. Mickey tökös dallamai hallatán itt még a Y&T-s Dave Meniketti képe is felrémlik az ember előtt egy pillanatra. Ráadásul jó nyersen, erőteljesen is szól mindhárom téma, pont ideális a sound ehhez a zenéhez. A koncertfelvételek is magas színvonalat képviselnek, de hát ezek ugyebár nem újak, így következtetéseket inkább a stúdiónótákból lehet levonni.

Sejtelmem sincs, mire készül a Jetboy a következő időszakban – stabil ritmusszekciójuk állítólag éppen megint nincs –, de az tuti, hogy az Off Your Rocker több mint ígéretes. Ha nem ismered őket, de bejött az Airbourne, vagy éppen nem váltotta be a reményeidet a már említett Slash lemez – ahogy mondjuk az enyémeket sem –, erősen javaslom, hogy tégy egy próbát velük, mert nem fogod megbánni. Amennyiben egy teljes lemeznyit össze tudnának kalapálni olyan dalokból, mint ez a három friss szerzemény, azt alighanem hetekig hallgatnám oda-vissza. Szóval ide vele mielőbb!