Dacára a remekül elsült Winger újjáalakulásnak, Kip Winger nem adja fel szólópályáját sem, ami nem csoda, hiszen önálló anyagai teljesen más vonalon mozognak, mint amit az anyazenekarban megszoktunk tőle. Amikor annak idején, 1997-ben kijött az első thisconversationseemslikeadream, a régi rajongók jelentős része egyszerűen nem értette, mit csinál Kip, aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre többen döbbentek rá arra, hogy az is csúcsminőség, amit önállóan produkál, csak éppen másképp, mint a Wingerben.
Ennek megfelelően ha a harapósabb, riffelősebb Wingerre vágysz, csak óvatosan közelíts a From The Moon To The Sunhoz, ez a lemez ugyanis nem hard rock, sőt, még csak rocknak sem feltétlenül nevezném: kifejezetten gondban lennék a besorolásával, ha rákényszerítenének, de talán felesleges és rossz beidegződés is az, hogy állandóan mindent be akarunk skatulyázni valahová. Emlegethetek olyan neveket, mint Peter Gabriel, Pink Floyd vagy Beatles, de igazából ezek is csak támpontok lehetnek, mert összességében semmihez nem hasonlít a From The Moon To The Sun, csakis két elődjéhez. Vagyis Kip most is azt a nagyon finom, alapvetően akusztikus jellegű zenét hozza, amit a thisconversation... lemezen és a 2000-es Songs From The Ocean Flooron: végtelenül visszafogott, csendes, elmélkedős, már-már meditatív muzsika ez hallhatóan a lélek legmélyéről előcsalogatva, benne rengeteg érdekes, sőt, néhol egyenesen meglepő hangszerelési megoldással, cseppet sem nyilvánvaló dallamfordulatokkal.
Befogadásához és maradéktalan élvezetéhez nemcsak bizonyos fokú nyitottság szükséges, hanem türelem is, mert hiába rengeteg a dalokban a fogós részlet, a fülbemászó dallam, Kip nem volt hajlandó a mai világban általános zenei gyorsfogyasztás követelményeihez igazítani magát. A hagyományosabb szerkezetű nóták (Every Story Told, Nothing, Runaway, Reason To Believe) mellett nem átall komplett kis szimfo-darabot idevarázsolni mindenféle hagyományos rockhangszer nélkül (Ghosts), netán balladisztikusan hömpölygő, de mindenféle megszokott rocklírától eltérő dalokat játszani (Pages And Pages, In Your Eyes Another Life), amik bizony nem feltétlenül adják meg magukat rögtön.
Mondanom sem kell, ha a nyitottság megvan, megéri rászánni az időt a lemezre, Winger ugyanis zseniális zenész, teljesen más dimenziókban mozog, mint generációjának jelentős része, kesernyés, fátyolos hangja a szívhez szól, ráadásul ezt az anyagot is méltó társakkal a háta mögött rögzítette: itt van többek között Andy Timmons, Rod Morgenstein, Cenk Eroglu és Ken Mary is. A színvonal tehát végig elképesztően magas, ami előtt meg kell hajolni. Nálam is leginkább amolyan éjszakai hangulatzene a From The Moon To The Sun, nem tudnám folyamatosan hallgatni, bizonyos alkalmakkor viszont mindennél jobban esik.
