Sosem szerettem az AC/DC-t. Erre most kaptam egyet Svájcból. A képzavart tisztázandó, a Krokusról beszélek, akik bizony az öreg kontinens legprofibb acélvécé-imitátorai. Ahogy a Mad World című első dal elindul, kapásból jönnek a jól ismert 2-4-es szögelések dobon, a 20 éves rakenról riffek, és az ének, ami bizony egy az egyben Brian Johnson alkoholáztatta nyávogása (ami vagy nagyon bejön valakinek, vagy nagyon nem... Sajnos nekem nagyon nem).
Néhány dal egyébként még tetszene is az öreg AOR-os füleimnek, de a nagyon imitátorosra vett keverés, és főleg a halál érzelemmentes "reszel, visít" ének kiöl minden feelinget ezekből is. Ami tetszik a svájci öregfiúk jelen munkájában, az az, hogy próbálják azért nagyon picit tágítani azt a zenei palettát amit csinálnak / imitálnak már jó ideje, de az is tény, hogy minden dalban nagyon ott van a Nagy Ős, így hát van AC/DC-s AOR nóta, van AC/DC-s hard rock nóta, meg AC/DC-s ballada is. De sajna legtöbb azért mégis az AC/DC-s AC/DC nóta. Igazából az újabb kori acélvécékre mondjuk max 4 pontot bírnék adni, annyira fáradt és tufa egyszerű (avagy sík buta, tessék választani) zene, erre meg asszem fogok adni hatot, mert csak. Ja, és életem első pozitív másolásvédelmi élménye kapcsolódik a lemezhez: először PC-n pörgettem meg, mire kijött egy halál aranyos kis progi, ami közölte, hogy ezt a CD-t bizony csak ezzel tudom lejátszani, és ne haragudjak, de hát a kalózkodás ugye... Viszont maga a lejátszó szép meg kezelhető, szóval így kéne ezt máskor, máshol is, kéremszépen.
No, zárom soraim azzal, hogy bizony nem ez a csapat alkotta meg a Rég Várt Új Zenei Stílust, és nem is ők veszik ki a vízbül az osszigént, de jó svájci munkásemberek, ez tény.
