Shock!

Lendületes nótával indít a 2002-es Le Panic cd, kicsit rock, kicsit punk, nagyon picit tán még metal is... A srácok nem akarják megújítani a műfajt, de lazán, hangulatosan játszanak, az első két bulis dal után nagy meglepetésemre Ricky Martin nem éppen zúzda nótáját, a Livin' La Vida Loca című örökbecsűt pimaszkodják el, nem is rosszul. Pofás kis ugrálós nóta lett belőle! Zseléfej latin barátunknak is így kéne...

Mondjuk pont ennél a dalnál bukkan elő picit az ének pár hiányossága, lévén, hogy ennek a nótának kötött énekdallama volt, itt akadnak bizonytalanságok - bár az is tény, hogy a nóta lendülete miatt ez annyira nem is zavaró. Lassan változatosabbak lesznek a dalok, előbukkan némi poszt-grunge hatás is, néha lassulnak picit a srácok, hogy utána punkoskodjanak újult erővel. Előbukkan még egy feldolgozás, a Runaway, lőjetek le, akkor se tudom, ki nyomta ezt anno, valami hatvanas évek amerikai feeling, de ezt is jól nyomják! Egyetemi koncertek képe ugrott be itt, egy ilyesmi buliban biztos jól szólna ilyesmi. A Színes Isten című dal a magyar népdalok, a Kispál és a punk keveréke, a Semmi Bajban némi korai Black-Out fedezhető fel, szóval furcsa egyveleg ez az egész.

Hehehe, akárhanyadik bónuszként valami tehetségkutatón felvett kritikát is felpakolták a lemezre, teccett, aranyos ötlet. Mindenki a "lepánik" zenekarról áradozik Meg van itt akárhány plusz egyedik bónuszként techno-rammstein remix, vagy valami ilyesmi, ezekkel már nem nagyon tudtam mit kezdeni.

Érdekes zenekar, furcsa, de hangulatos zenével. Pár hallgatás után nem fogott még meg a dolog, meg hát, vannak egyértelmű gyermekbetegségek, de a feeling ott van, szerintem ha egy kicsit tisztul a koncepció, egész sikeres dolog is kisülhet ebből az egészből. Egyelőre hetes.