Shock!

A szigetes Mantra koncert után (ahol súlyosabbak voltak, mint a Replika) határoztam el, hogy mindenképp meghallgatom az új anyagot. Elég sokat ismerkedtem vele, egyrészt főleg szellemiségével, hiszen nem vagyok éppen Krishna tudatú, másrészt zenei téren is, mivel a Mantra zenéjében van, ami nagyon is, de van, ami egyáltalán nem áll közel hozzám.

Amit játszanak, azt nevezhetnénk Krishna-extrém metalnak, vagy akárminek, egyben biztos vagyok, hogy nem csak itthon, hanem külföldön sem nagyon találunk ilyen súlyosan játszó inkarnációt. Végül is a Tankcsapda turnén gondolom már nagyon sokan, megismerték őket, szóval ők tudják, hogy egészen közel áll a dolog zeneileg e turné headliner csapatához, kis hazánk legsikeresebb rock/metal triójának muzsikájához. Az összetétel ugyanaz: kis punk, kis extrém súlyos metal, csak éppen itt a súlyosabb oldal van jobban kidomborítva és olyankor jobban ellensúlyozzák egy kis akusztikus elszállással. Az anyag egyből egy keleties imaszerűséggel nyit, ami igen hangulatos, nagyon tetszik, hogy ilyesmivel színesítik zenéjüket.

Az első Nem értelek, Kowa vendégszereplésének következményeképpen egy jó Black-Out-Mantra mix. Egész jó nóta, bár az életem első Mantra élményéhez képest (ez a Szigetes buli) kicsit csalódás súlyosság szempontjából. Sajnos ugyanez elmondható a klipnóta Minden újráról, ezzel a punkos lazasággal nem tudtam mit kezdeni, bár jó slágeres az tény, de több hallgatás után inkább ugrasztottam. A Tűztánc is tiszta Black-Out, ugye szintén Kowa miatt, talán túlzottan is, ez is jó kis keleties gajdolással zárul, ez megint tetszett. Már ennyi szám után is felmerült bennem, hogy zenéjük mennyire pozitív és tiszta, még a súlyosabb témák is valahogy olyan erőt adóak inkább, nem lehangolóak, rombolásra késztetők, mint a hasonlóan agresszív zenéjű bandáknál. Nem is beszélve a női énekkel színesített "Valakiről" lírájáról. Ez gyönyörű, simán az "Ugyanúgy, mint régen" sikereire törhet. Ebben érdekes párhuzamot fedeztem fel! A kezdő akkordbontogatós rész szinte egy az egyben Ozzy ősrégi You Can't Kill Rock N' Rolljának eleje, el is kezdtem énekelni a dallamot rá, amikor először hallottam. Megijedtem, hogy már igazi súlyosság nem lesz, de aztán a következő 3 nóta végre közel áll hozzám, ezek - szerintem a Replikás Csató Peti közreműködésének (gitáron és énekkel is) köszönhetően - végre súlyosak, de egyben újkori Replikásan dallamosak is. A Még egy percet gitárbúgós refrénje Isten, vagyis Krishna!

Az Olyan vagy nekem is nagy kedvenc, szuper ikergitáros dallam (inkább Black Sabbath mint true metal), minderre jön Kowa dallamos, Alice In Chaines és Jaya Hari Das Mantrás éneke. Az Ez csak egy álom a legnagyobb kedvenc, olyan király Neurosisos riff van benne, hogy csak na. Igazi modern metal, nagyon súlyosan. Hát én a magam részéről örülnék, ha a jövőben a Mantra névről ilyen számok juthatnának még eszembe. Mondanám hogy nyomasztó, már majdnem, de a refrén mindig tök jó feloldozós. A szám végén megint egy krishnás mantra hangzik fel, érdekes keleties gitárdallamokkal, hangulatokkal. A nu metalos kitörésekkel tarkított Milyen szerencsés is egy egész jó kis szám, a már ismert szép, de itt-ott bizonytalan női énekhang és Kowa duetje a végén elviszi egy tök pozitív felfogásba nótát.
Sajnos itt az én ízlésemnek véget is ér a lemez, az Om címadó igazi elmélkedős, meditálós krishnás nóta, ebben abszolút nincs metal, ami nem lenne baj, de sajnos utána már nincs olyan szám, ami ezt ellenpontozná, mivel sem a Mondd miért, sem a punkos Ments meg engem nem akkora húzószám a lemezen.

Igazából sok rosszat nem tudok elmondani a lemezről objektíven, a hangzás is elég masszív, bár a dob szólhatna jobban, tisztábban, a basszusgitár meg túlságosan "ummog", de ezt tök elviselhető hiányosság (illetve többlet a bőgő esetében). A borító csodálatos és a multimédiás rész is gyönyörű: a lemez dizájnjával készült, klip, bónusz nóta a Maha-Mantra, amit szigeten az a kivarrt állat énekelt. Szóval profi munkának tűnik.

Ha szubjektíven nézem, akkor gondom az, hogy a stílus számomra túl szerteágazó, sok a punkos egyszerűség, Jaya Hari Das énekét eléggé szokni kell, nekem így sok hallgatás után sem jön be. A szövegek pedig végül is nem rosszak, de szerintem egy kicsit több mélység elférne még bennük, ha ilyen filozófiájú, vallású a banda. De mondom; ez kizárólag az én ízlésemet tükrözi.

Mivel nem eklektikus vagy ilyesmi, sokfajta közönségréteghez tud szólni a Mantra hangja, de számomra pont ez a negatívum a lemezben, mivel így az én ízlésemhez igazán közel csak 3-4 szám áll, a többi kicsit semmitmondóan suhan el mellettem (ha meg mondjuk egy punkosdit váró arc hallgatná meg, lehet, hogy épp az én kedvenceim nem tetszenének neki, értitek...). Ha több Még egy percet, Olyan vagy nekem, Ez csak egy álom lenne rajta, a pontszámom is magasabb lenne.