Shock!

Bár sok előadó panaszkodik az illegális letöltések miatt, elvitathatatlan tény, hogy a kis csapatok számára óriási lehetőségeket biztosít a világháló. Anélkül, hogy belemennék egy hosszadalmas okfejtésbe, annyit mindenképpen leszögeznék, hogy internet nélkül például a Mezarkabulról sem hallottam volna soha. Ha így lenne, bánhatnám, mert bár Törökország még csak heavy metal középhatalomnak sem nevezhető, a Mezarkabul (vagy ahogy otthon hívják őket: Pentagram) igencsak kiváló csapat, akik ha adott esetben mondjuk Skandináviába születnek, valószínűleg sokkal nagyobb ismertségnek és elismertségnek örvendhetnének most. Más kérdés, hogy úgy meg épp az maradt volna ki a muzsikából – nevezetesen a török zenei hatások –, ami különlegessé teszi őket, szóval a franc se tudja...

Merthogy a kezdeti thrash-időszak után a Mezarkabul folyamatosan dallamosodott, illetve építette be Anatólia népzenéinek hatását saját muzsikájába. Amellett, hogy mindez totális unikum, a legnagyobb fegyvertény mégis az, hogy abszolút ízléses a megvalósítás, a hasonló csapatoknál gyakran tapasztalható túlburjánzó giccsességnek esetükben nyoma sincs. A zene nagyjából olyasmi, mint egy fogósabb, könnyebben emészthető, metalosabb Solitude Aeturnus, alapvető, de nem tolakodó török népzenei hatásokkal. Elég jól hangzik, nem?

Maga a csapat amúgy épp tavaly volt huszonöt éves, amit a még áprilisban megjelent MMXII lemezzel ünnepeltek. Nem friss tehát a cucc, mindenképpen érdemes azonban szót ejteni róla. Egyrészt mert éppen tíz év után követi a legutolsó, hivatalosan csak Törökországban megjelent Bir nagylemezt, másrészről pedig van olyan jó a zenekar, hogy érdemes rájuk felhívni a figyelmet. Az Isztambulban rögzített anyag produkciós szempontból ugyanúgy profi, mint a dalok tekintetében. A Mezarkabul kialakult hangzással rendelkezik, amit az sem alakított át gyökeresen, hogy 2010 óta új énekesük van. Gökalp Ergen természetesen ugyanolyan kiválóan énekel, mint a banda frontján tizenöt évig álló Murat Ilkan.

A tízszámos anyagon angolul és törökül előadott dalok egyaránt találhatók, és megmondom őszintén, utóbbiakat még jobban is csípem. A török nyelv kellően dallamos ahhoz, hogy kellemes legyen hallgatni, ráadásul más csapattól ilyesmit biztos nem kapunk. Bár alapvetően a dallamos, csipetnyi doomos hangulatot is árasztó heavy metal témák uralják a lemezt, a srácok nem felejtkeztek el thrashes gyökereikről sem, melyek a Beyond Insanityben törnek felszínre. Az agresszívebb vokális megoldásokat és a zorkó zenei alapot viszont ebben a nótában is remekül oldják Gökalp Ergen remek dallamai. A Wasteland is a súlyosabb, de inkább a doomos vonalat erősíti, és ugyanúgy hibátlan, mint a következő, iszonyat fogós It's Dawn Again, amely személyes kedvencem a nyitó Sand mellett. Vannak tehát sötétebb pillanatok is az anyagon, a hangsúly azonban egyértelműen a dallamokon, a fogós refréneken van.

Nincs is értelme a további szószaporításnak, a lényeg ennyiből is kiderülhetett. Ha szereted az igényes, dallamos és izgalmas zenéket, mindenképp tégy egy próbát a Mezarkabullal.