Több ízben írtam már e hasábokon keresztény metal bandákról, és arról, hogy mennyire megnyert magának ez a stílus. Ezt követően megkeresett egy olvasónk, aki a műfaj szakavatott értője és ízlése az enyémnél sokkal tágabb spektrumon mozog - ez persze nem baj, hiszen (immár 100 százalékosan bizonyos vagyok benne) nincs olyan rock-metal stílus, amelynek ne lennének hívő zenekarai.
Ezek közül jó néhány a világi rajongók által is ismert-elismert, de olyanok is akadnak, amelyek csak keresztény körökben arattak/aratnak sikert, ergo, mi underground metalosok sem hallottunk sose róluk. Pedig nem egy, nem kettő van, akik igazán jók! Olvasónk segítségével megismerkedtem egy pár bandával (kikötöttem számára, hogy kizárólag tiszta énekkel operáló csapatok érdekelnek - pedig halálhörgő és üvöltöző istenhívők is akadnak szép számmal, de az világi formában is hidegen hagy), és úgy alakult, hogy sikerült néhány új kedvencet avatni.
A 80-as évekbeli US metalban nagyot alakított anno a Bloodgood; a korai Queensryche hallgatását valószínűleg kissé túlzásba vivő Sacred Warrior munkássága simán odahelyezhető a Lethal, a Recon és a Jacobs Dream mellé; a Seventh Avenue méltán pályázhat a "keresztény Gamma Ray" címre; Christian Rivel Narnia előtti hard rock bandája, a Modest Attraction pedig jobb, mint bármi, amit a frontember valaha is csinált. Ezeket azért említem meg konkrétan, mert önálló cikkben sajnos nem lesz módom megemlékezni kapott lemezeikről, lévén mindegyik régebbi kiadvány (a Seveth Avenue-nak mondjuk van aktuális lemeze, de pont az nem jutott még el hozzám). Szerencsére azonban olyan albumok is bekerültek a kupacba, amelyek a közelmúlt szülöttei: lesz külön cikk a kultikus Saint tavalyi visszatérő anyagáról, a Mirador együttes The Azrael Tales című munkája pedig egyenesen 2005-ös keltezésű, és nem más, mint a már említett hiperaktív Christian Rivel vette őket szárnyai alá.
Könnyen kitalálható tehát, hogy a Mirador svéd csapat. De ha a Rivel-kapcsolat révén nem is, a zenéről azonnal rájöhet bárki, honnan is származnak ezek az istenfélő srácok: itt ugyanis nem másról van szó, mint monumentális power-doom muzsikáról. Ebben ugyanis a skandináv csapatok a legjobbak, néhány amerikai társulással egyetemben (világos: az európai doom és az amerikai power egyesül ebben a műfajban). És az a helyzet, hogy a fiúk annyira jók, hogy felesleges is szaporítani a szót: akinek csak egy kicsit is jelentenek valamit az olyan nevek, hogy Candlemass (Chaper VI. korszak!), Abstrakt Algebra, Krux, Memento Mori, Memory Garden, Solitude Aeturnus, Beyond Twilight, Sabbtail, Tad Morose, Veni Domine és persze Tony Martinos Sabbath, az sürgősen kezdjen kutatni az Azrael Tales után! A svéd trió valami hihetetlen módon érzi ezt a stílust!
Mindössze hárman hozták össze az albumot és az valami elképesztően állatra sikeredett. Továbbra sem érem fel ésszel, hogyan kerülhet elő a svédektől egyre-másra ennyi király énekes, ennyi érett produkcióval kiálló zenekar - tényleg a skandináv jólét lenne mindennek az oka? Hogy a fiataloknak nem azon kell gondolkozniuk, össze tudják-e gyűjteni a hangszerre, próbaterem-bérletre valót? Netán a hosszú, sötét téli délutánok és esték inspirálják a zenészpalántákat komponálásra, illetve azért maradnak otthon gyakorolni/próbálni, mert a sötétben amúgy sincs hová menni? Tulajdonképpen mindegy is, úgysem fejtjük meg soha a "svéd titkot". Talán nem is kell - konspirálni akkor kell majd elkezdenünk, ha fogyatkozni kezd a tehetségek száma.
Akit pedig akár a fentiek alapján, akár amúgy is érdekel a keresztény metal színtér, az látogasson el ide (ennyi reklám belefér): http://mennydorges.fw.hu!
