Shock!

Ha már a Vintage Metal fesztnél „kismagyarkeepittrueztam″, ez a buli még annál is true-bb és kisebb, sőt, a lehető legkisebb volt, tekintve, hogy meglepetésemre az S8 amúgy teljesen korrekt „nagy″színpada helyett az általam még sosem látott kisterembe szervezték valamiért. Kicsit olyan a hely, mintha a klubon belül lenne egy Narnia-átjáró, ami igazából egy próbaterembe vezet, egyszóval teljesen szürreálisnak és izgalmasan kultikusnak ígérkezett az esemény. Érdekes, valahogy annyira punk volt az egész, hogy fel sem merült bennem, hogy méltatlan vagy bármilyen értelemben problémás lenne a legendás, Gelsenkirchenből elindult germán power/speed-brigád sufniba „száműzése″. Vélhetőleg őket sem zavarta ez, bizonyára játszottak már ezerféle helyen a világban, sok meglepetést nem hiszem, hogy tartogat számukra az underground klubok világa.

Érdekes volt, hogy egy másik buli is zajlott a helyen aznap este, tehát aki Scannerre jött, két rendezvényen is részt vehetett és vett is (fordítva ez nem így volt), hiszen a koncertek megtekintését leszámítva mindent a kinti térben kellett csinálni, bárpult, merch, mosdó satöbbi mind ott volt. Így a két banda közötti szünetben elcsíphettük a leplezetlenül amcsi Burn Kit egész korrekt punk'n'rollját is, akik amúgy nagyon odatették a saját show-jukat, énekesük például az egész helyszínt bejárva tolt le pár számot, merchkínálatuk pedig igazán üdítő látvány volt a metálos fellépőtársak szokásos fantáziátlan egyenfeketéjével szemben. Később a folkos, etnopunknak nevezett hazai Weinkillersből is el-elcsíptem pár taktust, és igazából a hallottak alapján mindkét zenekart simán megnézném külön is akár ugyanitt mégegyszer, akár egy nyári fesztiválon véletlenszerűen.

Na de foglalkozzunk a metállal, ha már a Farkasnap helyett ide jöttünk Mindenszentek kellemes hosszúhétvége-előestéjén! Ezúttal kimondottan szerettem volna kezdési időben a helyszínre érni, de ez egy irodás whiskyzés miatt végülis meghiúsult, ugyanakkor a magyar support AdryA fellépése el is maradt. Nem kell tehát lelkifurdalást éreznem, bár amúgy tökre érdekelt volna a projekt, mert Adrienn egyéb munkáiról mi is írtunk korábban. Na majd legközelebb. A Fortress Under Siege aztán minimális csúszással kezdett, miután számukra is kiderült, hol is fognak pontosan játszani. A zenekar görög, és gyanítom, hogy Efthimios Ioannidis mostani Scanner-énekesnek is van némi köze hozzá, hogy együtt turnézik a két csapat. Mindenesetre a csomag jó összeállításnak bizonyult, Fortressék kissé terjengősebb, szofisztikáltabb, neoklasszikusabb, néha progosabb tálalásban kínálják fel a már ismert receptet, jó az énekesük, egész korrekt dalokat írnak, tehát a viszonylag hosszú, tizenöt számos műsor sem vált unalmassá. Persze semmi újat nem hallottunk, de a rendelkezésre álló eszköztárat ízlésesen hasznosították és mediterrán módra forrósították fel a hangulatot, a Scannerre érkezett maroknyi fanatikus abszolút vette a lapot. Apropó, felforrósítás: bár csúcsra járatva ment a légkondi, kvázi fázni csak kezdésig kellett, viszont a „nézőtéren″ elviselhető maradt a hőmérséklet. Nem úgy a „színpadon″: mindkét zenekar megemlékezett a „deszkákat″ uraló melegről – hát, kíváncsi vagyok, milyen lehet itt egy nyári buli...

Ahogy említettem, a Scanner az NSZK Gelsenkirchen nevű városkájából indult, ahonnan a Sodomot leszámítva ők jutottak legmesszebbre. 1986 óta tolják az erős másodvonalban, nyilvánvalóan az akkoriban felfutó-félig már befutott Helloween farvize dobta fel őket is és többé-kevésbé stabilan tudtak alkotni, leszámítva egy hosszabb szünetet a 2000-es évek elejétől kábé tíz évvel ezelőttig. Mivel még nálunk is van rajongói magjuk, feltehetően remekül elvannak a DACH-piaccal, amely felszínen tartotta őket is, de nyilván az egyetlen őstag Axel Julius gitáros kitartása is kellett mindehhez (a Scannerben megfordult zenészek száma alapján igazi átjáróház lehetett itt korábban). Sci-fi koncepciójú zenéjük nem a világ legnagyobb megfejtése, de kisebb adagokban abszolút szórakoztató lemezen is, élőben, ilyen kultkörülmények között meg aztán pláne. Ami a tényleg frankón próbaterem feelingű kishelység „hangzását″ illeti, a Fortressnél még kicsit szokni kellett, hogy itt aztán nem high-tech keverést fogunk hallani (nesze neked, másnapi Dream Theater!), de műsoruk felére tudomásul vette a fül, hogy ez van, ezt kell szeretni, és végső soron élvezhető tudott maradni az egész. És amikor a Scanner a húrok közé csapott, első pillanattól fogva lehetett tudni, hogy itt zenekar és közönség kémiája semmihez nem fogható hangulatot fog teremteni. Így is lett: akkora parti kerekedett, hogy ihaj – nem lehetett nem vigyorogva szemlélni a történéseket, bár az is látszott, hogy a zenekarnak nem könnyű helytállnia a lámpák által generált extrém hőmérsékleti viszonyok között. Emiatt, ha jól értelmeztem, a teljes műsorhoz képest két dalt lecsippentettek, de ettől még a Rubberman, a Fuck The Bastards vagy főleg a ráadás előtti Warp 7 az idei év számomra legütősebb koncertpillanatai közé tartoznak majd.

A csapat nem nagyon szállt le a gázpedálról, Sascha Kurpanek dobos pedig a német underground egyik titkos fegyvere lehet, mert tempóinak húzása tényleg nem engedélyezett szusszanásnyi pihenőt sem. A magam részéről mindenesetre tökéletesen feltöltődve léptem ki a rejtekajtón, és valahogy a ma még talán nem legendás, de hosszabb távon mindenképpen azzá váló Yuk-beli Anvil jutott eszembe, de hasonló élmény volt a honfitárs SDI 2016-os Budapest-Debrecen „miniturnéja″ is. Ilyenek miatt érdemes az undergroundban jártasnak lenni.