Shock!

Annak ellenére, hogy régóta kedveltem az S.D.I. muzsikáját, tavaly októberig messze voltam attól, hogy fanatikus rajongónak valljam magam. 2015 végén, Debrecenben adott bulijukra is leginkább azért mentem, hogy megnézzek egy kultikus, régisulis csapatot, de az az este – kezdve a végtelenül jó hangulatú interjúval – annyira jól sikerült, hogy hatására egyértelműen szintet lépett nálam a zenekar: bekerültek a kedvencek kalapba. Így pedig az sem volt kérdéses, hogy a mindösszesen öt helyszínből álló „búcsúturné" mindkét magyar állomásán tiszteletemet teszem majd. És hogy miért került idézőjelébe a búcsúturné kifejezés? Azért, mert a debreceni buli végén az S.D.I. bárdistája, Rainer Rage a bárpultnál elárulta nekem: szó sincs feloszlásról. Való igaz, hogy a szeptemberi, osnabrücki koncert után hosszabb szünet következik, ennek apropója azonban az, hogy kiadót keressenek egy új lemezhez, amelynek két dala már meg is született. Bánkódni tehát felesleges, lesz még bőven megamosh!

Addig azonban, míg ezen információ birtokába jutottam, két S.D.I.-buli volt hátra, melyek közül az elsőt a budapesti Showbarlangban tartották. Ha más miatt nem is, abban biztos vagyok, hogy a koncertteremben uralkodó 50 fokos hőség miatt ez az este a banda számára is emlékezetes marad. Eddig sem rajongtam különösebben a Showbarlangért, most viszont bebizonyosodott, hogy nyáron a hely egyszerűen alkalmatlan bármilyen rendezvény megtartására. Légkondi nincs, légmozgás és oxigén nulla, így tulajdonképpen az volt a csoda, hogy senki nem ájult el a koncertek alatt. Rage mondjuk közel járt hozzá, de erről majd később.

Sajnos a fentiek miatt nem tudtam rávenni magam, hogy akár a Rebel, akár a Fanatic Attack buliját végignézzem, de utóbbiak koncertjébe azért belepillantottam. Régisulis, kíméletlen thrash metalt tolnak, ráadásul folyamatosan fejlődve, frontemberük pedig kifejezetten meggyőző: az egyik nóta alatt például annyira zúzott, hogy még a dobszerkó egy részét is sikerült felborítania. Pici esetlenséget még mindig érzek bennük, ennek ellenére azonban már ebben a formában is szerethető a zenekar.

Az S.D.I. pesti bulija tehát finoman szólva sem kezdődött ideális körülmények között, hiszen ha a színpad előtt patakokban ömlött rólunk a víz, el sem tudom képzelni, hány fok lehetett odafent. Ez persze azt eredményezte, hogy az énekes Reinhard Kruse, valamint a gitáros Rage hamar megszabadult az átizzadt pólóktól, mi pedig majd' száz percen keresztül gyönyörködhettünk öreg thrasherekhez méltó felsőtestükben. A program meglehetősen hasonló volt, mint tavaly, azaz főleg az első két nagylemez dalai voltak műsoron, a Mistreatedet emlékeim szerint csak a Kiss Ass és az S.D.I. képviselte. Amellett, hogy három nagylemezük összesen sem tesz ki két órát, így a variációs lehetőségek meglehetősen behatároltak, részemről maximálisan pártolom a Mistreated háttérbe szorítását, lévén egyértelműen ez a leggyengébb anyaguk. A legerősebb viszont a kettes Sign Of The Wicked, amit elejétől a végig elnyomtak, és a debütről is csak a Chainsaw Massacre, valamint a Bloodsucker maradt ki.

Míg a Roncsbár-bulival kapcsolatban komoly negatívum volt anno a zsizsegős gitárhangzás, addig ezúttal remekül szólt minden, azért pedig külön elismerésem, hogy a Bullshit után is folytatták a bulit. Rage már ezen dal előtt is igen komolyakat fújtatott, az egyébként is leginkább csak zenei gegnek tekinthető téma előtt pedig jelezte, hogy muszáj kicsit lemennie a színpadról. Így aztán Reinhard és a dobos Ralf kettesben tolta el a szerintük magyarra bélsárként fordítható tételt, Rage meg ezalatt a klotyóban igyekezett felfrissíteni magát némi cicamosdással. Ez végül segített is valamelyest, de elnézve a visszatérte után is eléggé kókadozó gitárost, nem csodálkoztam volna, ha rövidre zárják a bulit. Ennek ellenére kitartottak, és további négy dallal végül huszonegy tételesre hizlalták a minden szempontból kimerítő programot.

Másnap aztán a debreceni Kaptárban végre minden együtt volt ahhoz, hogy egy tökéletes koncertet láthassunk. A hangzás itt is rendben volt, a klub pedig légkondicionált, és igaz ugyan, hogy a körülbelül hatvan néző nem nevezhető éppen tömegnek, a jelenlévők azonban mind fanatikusok voltak, úgyhogy csekély létszámuk ellenére hamar remek hangulatot teremtettek. Ettől függetlenül számomra érthetetlen, hogy ha a fél évvel ezelőtti bulira a szervezők tájékoztatása alapján kétszázhúsz fő váltott jegyet, miként lehet, hogy a mostani két koncerten összesen sem voltunk ennyien. A foci-EB persze magyarázatot jelenthet (az előzenekarok helyett én is a horvát-portugált választottam), de ez a fajta érdektelenség akkor is elkeserítő. Mindenesetre aki eljött, tuti, hogy jól szórakozott, hiszen a zenekart cseppet sem zavarta a gyérebb nézőszám, nagyon odatették magukat. A program gyakorlatilag csontra ugyanaz volt, mint Pesten, annyi eltéréssel, hogy a ráadás második dala, az eredetileg a Mistreated bónuszaként megjelent S.D.I. itt valamiért kimaradt.

Persze megértem, ha azt kérdezed, nem volt-e unalmas két nap alatt kétszer megnézni ugyanazt a műsort, de a válaszom egyértelmű: nem. Az S.D.I. ugyanis tényleg végtelenül szimpatikus, szerethető, barátságos és laza öreg csókák gyülekezete, akik ráadásul marha feszesen is tolják a speed/thrash-témákat. Ha lett volna harmadik buli is, teszem azt Zalaegerszegen, arra is gondolkodás nélkül elmegyek. Most azonban jöhet az a bizonyos szünet, majd remélhetőleg minél hamarabb az új S.D.I.-lemez. Utána pedig újra mégamosh!

Fotó: Polgár Péter (a budapesti koncertről)