A frontember Smici néhány nappal ezelőtt ünnepelte ötvenedik születésnapját egy nagyszabású Moby Dick-koncerttel, ahogy azonban az egy régi vágású fazonhoz illik, a fél évszázadhoz új nagylemez is dukál, így november legelején megérkezett a Soproni Ászok tizedik korongja is Földi pokol címmel. És ha az ember kezébe veszi az egyébként a harmincéves jubileumi koncert húszszámos DVD-jét is magában foglaló, igencsak tartalmas kiadványt, már a külcsín szemrevételezéskor egyértelmű, hogy itt bizony semmi nem változott: a lemezcím, a borító és számcímek is mind-mind arról árulkodik, hogy a zenekar és évtizedes szövetségesük, Pusztai Zoli műhelyében most is hamisítatlan Moby Dick-anyag született. És pontosan ez is az igazság.
A csapatnak már az egész kezdeti időktől megvan a kialakult, jól körülhatárolható szövegvilága, amely teljesen egyéni és markáns (Pusztai Zoli gondolataival persze nem kell mindenkinek egyetértenie, de az elvitathatatlan, hogy sajátságos stílusban ír), ráadásul személy szerint kifejezetten szeretem is. A szövegek által szemléletesen lefestett sötét, pesszimista képek mindig is remekül illettek a nem kevésbé barátságtalan zenéhez, az összhang pedig ezúttal is teljes.
Intró most nincs, a lemez a már megjelenése előtt nyilvánosságra hozott Veszélyes elemmel robban elő a hangfalakból. Az indítás tökéletes, a sodró lendületű, pusztító dal kapásból felpörgeti a hallgatót, egyben pedig jelzi, az új anyag a legutóbbi A holnapok ravatalán egyenes folytatása. A kettes címadó valamivel lassabb: dallamos refrénje meglepően jól áll Smicinek, egyben pedig kifejezetten fogóssá is teszi az egyébként tipikus thrashes riffelésre épülő nótát. A Vasketrecben remekül ötvözi a gyors témákat a könnyedebb énekdallamokkal, majd az Így kezdődik következik a legszebb Moby Dick-hagyományokat felelevenítő riffeléssel. Bár egyáltalán nem hivalkodó, amit hoz, érdemes odafigyelni, Hoffer Peti mennyire jól dobolja végig az egész lemezt. Játéka izgalmas és színes, azonban ennek ellenére sem üti szét a dalokat.
A Mátrix gyors, egyenes darab, de valahogy ez talált el a legkevésbé, ellenben az Ólomszürke ég alatt riffelése megint csak kiváló és a duplázóval kihangsúlyozott refrénje is üt. Az Ég veled, ég velem számcím minden rajongónak ismerős lehet, és bár nem tudom, mennyire szándékos ez az utalás a Fejfa helyett lemez Fordítva sül el a fegyver dalára, de a Hofi tamjátékával indított nóta egyáltalán nem hajaz elődjére. Smici a tőle megszokotthoz képest némiképp magasabban énekli végig, amelyet csak erősít a háttérben finoman megbúvó vokál Kiss Norótól. A nótát később meg is törik, de a ritmusváltás is csak jót tesz neki, összességében pedig a lemez egyik legjobb darabja. Megvariált riffelésre és Smici ritmikus énekére épül a soron következő, tördelt Példabeszéd, majd a lemezt a zúzós, direkt Zsákutcában és a rockosabb megközelítésű Sikátor kettőse zárja.
A Földi pokol kifejezetten erős lemez tehát, két negatívumot azonban meg kell említenem: az egyik, hogy bár Mentes Norbi ízes szólói nagyon szépen szólnak, a ritmusoknál elkélne kicsit több súly, azaz az előző korongon jobban sikerült eltalálni a gitársoundot. A másik pedig a lemez hossza, lévén most is alig verik a fél órát, a dalok minősége miatt pedig határozottan kevésnek érzem ezt a mennyiséget. Összességében azonban a Földi pokol pontosan az, amit vártunk a csapattól: egy gyenge pillanatoktól mentes, minőségi, ízig-vérig Moby Dick-lemez.
Hozzászólások
Nálam a két nagy kedvenc, ami első hallgatásra, első nekifutásra bejött a Példabeszéd, majd az ezt követő Zsákutcában. Míg az előbb említett tényleg ütős ritmikájával, na és persze mondanivalójáva l, utóbbi ízes, órákig hallgatható (kár, hogy ilyen rövid) szólójával taglóz le totálisan. Eszméletlen jól sikerült!!!
Az egész lemez főleg politikai, társadalomkriti kus mondandót hoz, de mi más is lehetne itt a lényeges, kifejező tartalom, amikor ebben a szörnyű, fejetlen, tékozló káoszban élünk, amit e világ és a rendszerünk kényszerít ránk. Ez a nagyon nem élhető rendszer. Gratulálok Moby Dick! Csak így tovább!!!