Shock!

A Nightrage név, mint olyan nem sok embernek mond valamit. Akkor kezdem azzal kik is játszanak itt. Tomas Lindberg vokál (At The Gates, The Crown, The Great Deceiver, Lock Up), Marios Iliopoulos gitár (Exhumation), Gus G. gitár (Dream Evil, Mystic Prophecy, Firewind) Per M. Jensen dob (The Haunted) Tom Englund vokál (Evergrey) és Brice Leclercq bgitár, aki ismeretlen volt eddig. Ugye ezek után el tudjátok nagyjából képzelni a zenét?

Pont olyan. Svédes, lendületes, dallamosan göteborgi, remek gitárszólókkal (ritka manapság, hogy így fel lehet figyelni ilyen zenében a gitárszólókra!), kellően lendületes, meg energikus. Tompa hozza a szokásos üvöltözését, amit az Evergrey vokalista egészít ki néha dallamos témákkal. Sajnos tényleg csak néha, nem minden dalban énekel, de ahol igen, az elég "evergreyes". Tetszik, de tulajdonképpen teljesen ugyanazt a stílust hozza. Nem tudtuk meg milyen lenne, ha másképp énekelne, szóval jó ez, nem kell megijedni. Igazából azok a dalok emelkednek ki, amelyben mind a ketten kieresztik a torkukat, bár a fene tudja, a többi is egy színvonalat képvisel, és az nem túl alacsony.

A zene ugyanúgy merít a dallamos death metalból, mint a heavy metalból, főleg a Maiden ikergitáros megoldásaira gondolok, mondjuk ezt divatos mostanában beleépíteni a zenékbe, marha jól is tud szólni megfelelő körítéssel. A lemezen van néhány gyorsabb nóta (The Tremor, Macabre Apparition), de igazából a középtempósabb, igazán dinamikus dalok a mérvadóak itt. Főleg amelyekbe gigantikus érzelmeket is pakoltak (The Glow Of The Setting Sun, Elusive Emotion, In My Heart, Circle Of Pain, At The Ends Of The Earth). Utóbbi kettő talán a legérzelmesebb, mondjuk ebben énekel Englund egyet-egyet. Nagyjából mindegyik dal egy-egy energiabomba, annak ellenére, hogy itt is azt lehet elmondani, hogy nem eredeti zene, mert vannak hasonlók, vannak hasonló jók, ésatöbbi. A záró kis instrumentális gitárvarázslás szép, nyugis lezárás.

Aki erre a stílusra állt rá, az biztosan szeretni fogja ezt a lemezt, aki már telítődött a műfajjal, az nem biztos, hogy óriási lelkesedéssel veti rá magát. Ez most olyan, mintha le akarnék beszélni itt embereket a lemezről, szó sincs erről, nekem kifejezetten tetszik, mondjuk profi minden ízében a lemez, a hangzás is atom (Fredman Stúdió, Fredrik Nordström), meg a borító sem rossz (Niklas Sundin), szóval hozzák a szokásos svéd minőséget. Fene tudja, lesz-e folytatása, lehet nem is kellene erőltetni, jó ez így egyszer, a rétestészta is szétszakad, ha sokat nyújtják.