Shock!

„Nézd! Megmozdult. Életben van. Életben van!", idézhetném Dr. Frankenstein emlékezetes szavait, amikor teremtménye szemében először gyúlt fel az élet szikrája a mozivásznon 1931-ben. És bizony a helyzet az, hogy még csak nem is túloznék nagyon, hiszen a floridai Obituary pályafutása második leghosszabb kihagyása után, mintegy öt év elteltével a legutóbbi Darkest Day lemez után tér vissza idén kilencedik csapásával.

John Tardyék azért gondoskodtak arról, hogy a köztes időben se feledkezzünk meg róluk. Az ötösfogat már 2010-ben nekiveselkedett az Inked In Bloodnak, ám időközben a régi harcostárs, Frank Watkins basszusgitáros lelépett, a banda pedig a Candlelighttól átigazolt a súlyos zenék egyik mentsvárának számító Relapse-hez. Aztán a Tardy testvérpár vezette gépezet – haladva a korral – bedörrentett egy Kickstarter-hadjáratot a rajongók számára, amin keresztül a zenekar készülő lemezét szándékozott megtámogatni némi pénzecskével. A célösszeget hamar sikerült is elérni, sőt, a lelkes rajongótábor még túl is teljesített a zöld lé pumpálásával, amit a banda majd egy dokumentumfilmmel is igyekszik meghálálni. No de ennyit a múltról. Mivel a csapatot nyugodt szívvel illethetjük a „legendás" jelzővel, nem meglepő, hogy viszonylag sokan tördelték már a kezüket várakozón az Inked In Blood kapcsán. Shock!-os szakzsargonnal élve ez az album bizony a FONTOS kategóriába tartozik, úgyhogy lássuk, ezúttal mit ragasztottak össze Obiék!

Nyilván a borító az első dolog, ami szembeötlik a lemez kapcsán. A csapat még véletlenül sem árul zsákbamacskát; ha esetleg valaki a torrentoldalon félrekattintana nagy igyekeztében, hogy letöltse az új Enya-alapművet, akkor a borító jpeg fájljára pillantva még időben, a download gomb lenyomása előtt észbe tud kapni. Persze a dalcímek is sokatmondóak: Violent By Nature, Pain Inside, Out Of Blood, Violence. Habár jobban belegondolva talán egy szenzációhajhászabb, feltörekvő popdíva friss lemezén is hasonló címekkel találkozhatnánk. Na de a zene!

Az mp3/flac gyűjtemény igen erőteljesen indít a Centuries Of Lieszzal. Rövid, velős, vérbeli death metalos epigramma. A Bolt Throwert idéző masszivitással dübörgő Violent By Nature is erős darab, semmi bonyolítás, csak nyers, minden feleslegtől megszabadított témák és direkt aprítás. Jó hallani, hogy John Tardy gyakorlatilag konzerválta emblematikus hörgését, és hogy a Trevor Peres / Kenny Andrews gitárpáros sem esik a túlgondolósdi dagályos csapdájába. A másik Tardy, Donald is hozza a rá jellemző sallangmentes, kíméletlen dobolását, az újonc Obi-tag, az egyébként veteránnak számító Terry Butler pedig úgy illik ide, mint lánctalp a tankra. A zenészek tehát mind vén rókák, s eddig az album is jófajtának tűnik. A harmadik daltól azonban valami eltörik, és lassan elkezd a lemezen terjedni a zenei szürkeség vírusa. Egyébként is hosszú a lemez, majd' 50 perc sok ebből, de az sem segít sokat a helyzeten, hogy a számok többsége sajnos nem elég erős, és egy idő után egybefolyik az egész.

A Pain Inside például nem fontos pont, de a Back On Top álmosító araszolása nélkül is el tudnám képzelni az Inked In Bloodot. A Deny You-ban ott a klasszikus Obituary-világ, ám valahogy mégse működik, hamar kifullad. Meghallgatom a Within A Dying Breedet is, ha kell, de ha nem, akkor sem esek kétségbe. A jobbak közé viszont olyan tempósabb darabok tartoznak, mint a Visions In My Head, ami igazi koncertre való zúzda, vagy a szintén gyors Violence egy roppant egyszerű, ám annál fogósabb refrénnel. A lassabb, obituarysebb darabok közül az Out Of Blood igen hangulatos még, de az ezt követő, albumzáró Paralyzed With Fearre is csak a jellegzetes zárás miatt figyelek fel, ami jelzi, hogy itt a vége a mesének.

Az összkép tehát igen vegyes. Az album lendületes nyitása után jön a feledés iszapja, amiből csupán egy-egy szikla emelkedik ki, amire kimászva eltölthetünk három-négy percet a friss levegőn. A tizenkét dalból nyugodt szívvel le lehetett volna hagyni négyet-ötöt is, és akkor bizony egy príma, feszes dalcsokrot kaptunk volna. Igazán gyenge pillanatokat nem is találunk az Inkeden, inkább tűnik az egész lemez egy csuklóból kirázott anyagnak, néhány jobb pillanattal megfűszerezve.