Shock!

Alaposan próbára teszi követőinek rugalmasságát a Vasvári Gyula által vezényelt debreceni brigád, akiket ma már Perihelion néven illik szólítanunk. Bárhogy is indokoljuk, semmiképpen sem lehet könnyű tábort építeni egy zenekar köré olyan sorozatos átalakulások közepette, mint amit Gyuláék bemutatnak, mióta csak vagonjuk levált a Neochrome-szerelvényről. A hellyel-közzel már ismert sztori szerint a hajdani tagság black metalos irányultságú része Neokhrome néven újjászervezte magát, majd másfél éve Perihelion címmel egy remekül sikerült lemezes bemutatkozáson is túlestek. A folytatás – némi szükségszerű magyarázkodás után – jelen EP képében, új névvel és újragondolt zenével érkezik, vagyis egyfelől adott az esély, hogy aki eddig nem vesztette volna el itt a fonalat, az most eséllyel megtehesse. Másrészt pedig ez egyben új kezdetet is jelez, a továbbiakban pedig foglalkozzunk mi is inkább a történet ezen felével.

Ez a 2+1 dalt tartalmazó, negyedórás EP egyfajta origója lehet tehát a Perihelion történetének, s elsősorban arra jó, hogy világossá tegye: a változások átütő erejűek és (valószínűleg) visszafordíthatatlanok. Először is, nem csupán a cím, de a dalszövegek mindegyike magyar nyelven szólítja meg a hallgatót, valami hasonló dolog lehet e mögött is, mint ami anno a Thy Catafalque esetében is történt: az anyanyelv utat tört a racionalitáson – jelen esetben az angol nyelv obligát használatán – át. A TC-hasonlat a klipesített címadó nóta ismeretében még inkább áll, talán túlzottan is, avagy csupán a Gyulával már korábbról is ismeretséget ápoló Bakos Attila hangja kapcsolja össze a fejemben a két muzsikát (?). Bárhogy is, a dal tőrőlmetszett sláger, ráadásul a Costin Chioreanu (Mayhem, Ulver stb. vizuál-felelőse) által jegyzett klip is valami olyasmi, amit nem kaphatunk meg bármilyen forrásból. Az EP kapcsán elsősorban ezt tudom igazán értékelni.

A három dal közül a középső, epikus/atmoszférikus Élj címűt érzem leginkább az újsütetű formáció sajátjának, egyben eddigi legtartalmasabb szerzeményének. Ha a hallottak kijelölnek egy lehetséges irányt, akkor valahol erre lenne érdemes újat keresni, ha már egyszer a Perihelion világa hallhatóan folyamatos átalakulásban van. Attól félek, amikor Gyuláék a metamorfózis végére érnek, zeneileg nem sok közünk lesz majd egymáshoz, de ez legyen a jövő problémája számomra. A nagyobbik baj, hogy alapvető lelkesedésemen túl az összképet egydimenziósabbnak érzem most, mint bármikor korábban, beszéljünk akár a muzsikáról, akár a vokálról – pedig mindkét téren minőségi munkát tapasztalunk. Ez az énekhang szimplán nemzeti kincs, és a hangzás is sokkal áttekinthetőbbé vált az előző munkáikhoz képest. Amit pedig nem is tagadnak: az egészet átragyogja a VHK hatása, akiket a Verőfény átirattal a maguk módján, hűen idéznek meg.

A Perihelion tehát bemutatkozott, meglepetést hozott, és reményt keltett. A szerelvény pedig elindult a következő állomásra.