Shock!

Bár elviekben már réges-rég túltettem magam a tavalyi, elkallódott restanciáinkon, egy bizonyos hazai formáció 2022-es, ma már több mint egy éve megjelent anyagát mégsem vagyok képes lelkifurdalás és kommentár nélkül tovább engedni. Az időhiány ellen sajnos nem tudunk sokat tenni, azonban a „jobb később, mint soha" jegyében egyszerűen muszáj megemlékeznünk a Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett Platon Karataev lélekemelő és egyedi muzsikájáról, mert egyszerűen kihagyhatatlan.

A két gitáros/énekes alapember, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén 2016-ban hozta életre a kvartettet, kiegészülve Jáky András basszusgitárossal és Bradák Soma dobossal, akikkel akkoriban akusztikus indie-folk zenében utaztak és angol nyelven adták elő a dalaikat. A stílus jelenleg is ezen az úton halad, azonban a friss szerzeményeket hangulati és érzelmi síkon sokkal gazdagabb környezetbe helyezték, mint korábban. Amiért viszont rögtön meg kell állítanunk a robogó szerelvényt, azok a Partért kiáltó ezúttal magyar nyelven íródott dalszövegei, melyek olyan irodalmi mélységeket és magvas gondolatokat közvetítenek, hogy még az ilyesmire fogékony hallgatóság is csak a legritkább esetekben találkozik mostanában hasonlókkal. Valóságos költeményeket hallhatunk az első pillanattól kezdve az utolsó másodpercekig, melyek a lélek legbensőbb és legérzékenyebb húrjait pengetik meg mindenkinél, aki képes együtt rezegni velük és a hozzájuk tartozó éteri muzsikával.

Az anyagon hallható, egyszerre nem létező magasságokba és mélységekbe utaztató meditatív muzsika már az elsőnek felcsendülő Csak befelé kezdőakkordjaival is belemarkol a tudatalattid legnyilvánvalóbb valóságába. A könnyed, lebegős melódiák a zseniális szöveggel együtt fennkölt és tulajdonképpen megkérdőjelezhetetlen alapigazságokat közvetítenek. Legfeljebb csak a legapróbb részletekre is kitérő műelemzésnek lenne itt helye, ezt azonban meghagyom inkább azoknak, akiket az ilyesmi boldoggá tesz. Én csak lehunyt szemekkel élvezem a hungarikumnak is tiszta szívvel nevezhető, csodás és transzba ejtő belső utazást, ami olyan, akár egy titkokkal teli rejtélyes festmény, minden részletében tele misztikummal és belekódolt ősi üzenetekkel. Kitágulnak tőle az ember eltompult érzékszervei, és megnyílnak olyan csatornák is, amikről egyébként a lelket mélybe rántó hétköznapokban sejtelmünk sincs.

A szájbarágósnak távolról sem nevezhető dalszövegekkel egyetemben a dalok zenei szempontból is mind baromi erősek. A hallgatóbarát felfogás pedig abszolút nem fordul át kommersz megközelítésbe, de utóbbit a szuggesztív, sajátos atmoszféra egyébként sem engedné érvényesülni. A színpadiasságtól mentes, örvénylő, hipnotikus és álomszerű tételeket amúgy feleslegesnek tartom egyenként kivesézni, nincs sok értelme bármit is hozzájuk fűzni, hisz mindegyik önmagáért beszél. A szerzők széles látókörrel párosuló dallamformálási képességeit viszont nem győzöm hangsúlyozni, az ilyesmi nagyon megbecsülendő dolog manapság. Elég csak a címadó tétel, a Vízből van, az Elmerül vagy akár a Lombkoronaszint megnyerő harmóniáira is kicsit jobban odafigyelni a színvonalas versek mellett. A tavalyi év végi listámról persze jól lemaradt ez az album is, de  közben készülget a negyedik sorlemez is – remélhetőleg ismét magyar nyelven –, amire már az eddigieknél is jobban rá fogok fókuszálni, hiszen  szinte borítékolható, hogy egyéb bűvésztrükkök is lapulnak még a négyes cilinderében.

A Platon Karataev az örök gyermeki lélekkel élőknek szól. Azoknak, akik még mindig képesek rácsodálkozni az élet legapróbb csodáira és még nem vesztették el a kapcsolatot a költészettel, a természettel és a zenével, ami értéket, értelmet és ízt ad az életnek. Egyébként Gergelyék nem is nagyon panaszkodhatnak, hisz mind a hazai, mind pedig a nemzetközi zenei körforgásban elég jól elterjedt a nevük a megalakulásuk óta eltelt hat-hét esztendő alatt. Számos külföldi követővel rendelkeznek, besepertek egy csomó elismerést, évlemezét és maguk mögött tudnak külföldi fesztiválokat is. Még a maximális pontszámot sem sajnálnám bevésni nekik ezért a valóban értékes produkcióért, ámde egyvalami mellett mégis képtelen vagyok szó nélkül elmenni, és emiatt kénytelen vagyok levonni egy fél pontot is. Ez pedig a sokszor túlságosan is megzengetett keverés, amiért nem mindig érteni tisztán a szövegeket és csak többszöri odafigyelést követően lehet kibogarászni egy-egy szót és mondatot. Ennyire komoly és jelentőségteljes tartalommal bíró dalszövegeknél az ilyesmi bizony hiba. Ha ezt ki tudják valahogy küszöbölni a jövőben, egyetlen szavam sem lesz. Bár ilyen magasztos költemények mellett egyébként sem nagyon lehet.

Az ősi szimbolikában gazdag magyar nyelv ápolása és életben tartása érdekében szeressétek ti is a Platon Karataev belső békét teremtő spirituális utazását!