Shock!

A Lindemann & Co. nem gatyázik. A srácok úgy döntöttek, nem kotlanak tovább azokon a dalokon, amelyek a nem is oly rég megjelent Reise, Reise album után raktáron maradtak. Ugyan minek várjanak? Csupán azért, hogy a rajongók golyvás szemmel, nyálcsorgatva kaparjanak valami újdonság után?

Elöljáróban: a Rosenrot némileg eltérő világot képvisel hangulataiban - noha ízig-vérig, száz százalékosan Rammstein az egész cucc. Kreatív, változatos, ironikus, beteges és jópofa. Amit hallunk, gyakorta melankolikus, révedező, érzelmes, leszedált - már ami a megszokott anyagaikkal való összehasonlítást illeti.

A nyitó Benzinnel sokan találkozhattak klip formában bizonyos csatornákon, vagy épp a neten. Nem kifejezetten slágeres nóta, fülbemászónak semmiképp sem nevezhető. Mégis bejön. Tán a bizarr, fekete humorral átitatott képsorok hatására. Eszement piromán szenvedély árad e kedves tűzoltók minden sorából. Tudja fene, nem biztos, hogy örülnék, ha ők jönnének kimenteni egy lángoló házból...

Az erőszakos, karizmatikus Mann Gegen Mann olyan, akár egy harcba szólító induló. A címadó szerzemény aztán meghozza a nagyobb melódiahömpölyöket. Betonkemény, mégis andalító. Képtelenség nyugton ülve hallgatni, vad bólogatásra készteti az arra fogékonyakat. Till igazán korrekt módon rágyakorolt a dallamok tolmácsolására az évek folyamán. Manapság gond nélkül mélyénekli a kellemes témákat.

Mélázó, ráérős tempó, ám kíméletlen, jéghideg húrtépés jellemzi a Springet (ami nem az angol tavasz szót jelenti ez esetben). A Wo Bist Du sem egy izzadva rohanó tétel. Dallama megkapó, bársonyosan ringató, a szöveg pedig szerelmi témát boncolgat, a tipikus "ich liebe dich, ich liebe dich nicht" bonyolultságú megfogalmazásban. (Ennél persze a nóta sokkal többet nyújt...) A Stirb Nicht Vor Mir című duett folytatja a visszafogott áramlatot. Költői megfogalmazások, érzelemdús előadásmód, részint németül, részint angolul (Sharleen Spiteri dalol duettet a Texas zenekarból). Aztán váltunk: ránk ront a Zerstören ultramonoton robaja, ellilultan visító gitárjajgatása, amitől garantáltan felélednek még az aluszékonyabb rajongók is. A Benzinben taroló úthenger ismét áthajt rajtunk néhányszor. Alaposan, oda-vissza, míg bele nem lapulunk a talajba. Na, a Hilf Mir elég megborult, beteges ügy. Meglepődik ezen bárki is? Kemények vagyunk, akár a mamutszar, de az óvatos duhaj módon. Lángba borítunk, hamuvá emésztünk mindent magunk körül, miközben azért szenvedünk egy kicsit a deformált, torz lelkünk miatt. Olyasmi ima és kesergés ez, mint a Mutter. Kínlódás és perverz szenvedély emésztő elegye. A steril, kegyetlen hangulatot oldja a Te Quiero Puta, amivel nem lehet mást kezdeni, mint röhögni, röhögni és egyre csak röhögni.

A Zorro-Desperado hangulatú cöccenet maga a színtiszta fémbe ágyazott kaland-vígjáték. Esküszöm, csak Banderas hiányzik! A fiúk lassan a világ összes nyelvén énekelnek már, talán az urdu és az eszperantó maradt ki... Más más más por favor! Egyszerűen hihetetlen, amit művelnek. Kegyelem! (Egy efféle nótát nagy bűn lett volna a raktárban munnyasztani...) Lehiggadhatunk a Feuer & Wasser percei alatt. A nóta a hosszasan kivárós, későn belóduló fajta - de amikor végre bedörren, csak győzzünk lélegzethez jutni a terhe alatt. Ólomsúlyú szépség. Az albumot záró Ein Lied a lehető legszolidabb dal, ami ezektől a fickóktól kitelhet és a benne megfogalmazott "wir sind für die Musik geboren" felfogható akár A Zenész leegyszerűsített hitvallásaként is.

A Rammstein piszokul érti a fikcsit. Náluk egyetlen album sem B-kategóriás tölteléknóták halmaza. Ez sem az. Magas szintű profizmus, igényesség és megbízhatóság a védjegye mindannak, amit nyújtanak. Erre csak kevesen képesek.
Ennél jobban nem szerethetem őket. Szívbéli képtelenség.