Shock!

Nem lehet könnyű folytatni egy olyan vállalkozást, ahol egy meghatározó tag, a tökéletesen működő gépezet egy fontos láncszeme, és nem utolsó sorban egy jóbarát távozik örökre. Piotr Grudziński gitáros rettenetesen fiatalon, mindössze 40 évesen hagyott itt minket egy hirtelen bekövetkező szívmegállást követően. E tragédia után a lengyel proggerek sorsa ekkor úgy tűnt, hogy végérvényesen meg is pecsételődik, ám Mariusz Duda és csapata úgy döntött, hogy trióban is folytatják a mára teljességgel kifinomult zenei világgal rendelkező csapat pályafutását.

Mindez persze érthető, hiszen annak ellenére, hogy az alapítótag Piotr a jelen helyzetben – vagy akár a gyász miatt – nem igazán pótolható, a fő dalszerzőnek mindig is Mariusz számított a csapatban. A kifogástalan élmény érdekében a turnékon persze szükség van egy kiegészítő gitárosra is – ezt a tisztséget az elődjéhez hasonlóan szintén PRS gitárokon nyomuló Maciej Meller kapta –, azonban a legnagyobb kérdés mégis az volt, hogy a banda megmaradt tagsága képes-e továbbra is hozni a Love, Fear And The Time Machine-en megszokott magas minőséget, illetve, hogy milyen fordulatot vesz majd a muzsika, ami ezek után kikívánkozik belőlük. Nos, aki túl van már az új lemez többszöri meghallgatásán, alighanem elégedetten dől hátra, hiszen az eddig feltérképezett csapásirány még mindig változatlan. A srácok elkötelezetten haladnak tovább a saját maguk által megteremtett, egyedi nyomvonalon, bár szinte előre borítékolható volt, hogy a Wasteland a két esztendővel ezelőtt elhunyt gitárosnak állít majd emléket.

Ennek szellemében a már megszokott melankólia ez alkalommal még talán erősebben is van jelen, mint korábban, azonban az októberi lemezmegjelenés ennél szinte nem is sülhetett volna el jobban, hiszen ezeken a mostani szürke, mégis napsugártól fénylő őszi napokon kifejezetten jól esik elmerülni ezekben a melódiákban. Nekem eleinte szokatlannak tűnt, hogy ezek a friss szerzemények közel sem kívántak meg olyan fajta elmélyülést, többszöri meghallgatást, mint amit a korábbi anyagok úgymond megköveteltek. Már a második körben is kibontakoztak az egyes motívumok, és szinte együtt énekli az ember a fogós harmóniákat Dudával. Ebben a tekintetben az új lemez többnyire nagyon hallgattatja magát, és könnyebben befogadható bármelyik elődjénél, de az anyag közepétől persze simán bevezeti a Riverside a hallgatót a már jól ismert mélyvízbe is. Innen aztán azokkal a bizonyos nagyon szerethető, okosan építkező zenei megoldásokkal visznek ki mindig a biztonságot nyújtó, reményt adó vizekre.

Mariusz távolba elhaló dallamai után (The Day After) nem is indulhatna kellemesebben a lemez az Acid Rainnél, amelyben szinte minden benne van, amitől annyira szerethető ez a zenekar: feszkótól lüktető alapokra helyezett, légies énekdallamok, kibontogatós témák és a végére odavarázsolt, többdimenziós, lebegős vokálok. Utóbbiak az ezt követő, egyből rögzülő Vale of Tearsre is ugyanígy jellemzőek. A leginkább Michal Lapaj billentyűsről és a frontemberről szóló, drámai Guardian Angel is úgy gyönyörűséges, ahogy van, ehhez tényleg nincs mit hozzáfűzni, de a soron következő, hangyányival nehezebben befogadható két tétel (Lament, The Struggle For Survival) is magába szippant idővel, ha képes vagy rájuk áldozni a megérdemelt figyelmet. Az évek óta tartó, Opethtel és Pink Floyddal történő hasonlítgatás egyértelmű bizonyítéka pedig szinte kézzelfogható a River Down Below című szerzeményben, amely valóban úgy kezdődik, mintha Mikael Åkerfeldt duettet énekelne a később csatlakozó David Gilmourral. Mindez persze nem megrovás, hanem inkább öröm, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. A lemez végére hagyott nyolc perc feletti, kalandozós címadó is megérdemelten hordja e titulust feszes keretek közé beékelt, éteri hangvételű betétjével, ahogyan a The Night Before távolba révedezős búcsúja is epikus magasságokba emelkedik.

Méltó megemlékezés lett tehát a Wasteland, és ezek után már tényleg csak félve jegyzem azt meg, hogy bizony bűn nem felléptetni polák „barátainkat" mindenre éhes közönségünk előtt... Ha már Portugáliban van rá igény, és jövőre esedékes amerikai miniturné is szerepel a naptárukban.