Shock!

Sok jó zenész van, de zseni nagyon kevés. Ráadásul a zsenik sorsa a lehető legkevesebbszer a hírnév és a siker. De talán nem is azt hajtják, talán fontosabb nekik a szakmai siker, a hozzáértők kis számú, de annál értékesebb elismerése.

Ron Jarzombek ilyen zseni lehet. Az agyában egy gitár, egy ritmusszekció és egy hangszerelés tankönyv van elrejtve, összerázva, szétszedve és a lehető legtekertebben összerakva. Már a Watchtower sem volt egy egyszerűen emészthető zene, hát még a Gordian Knot '98-as lemeze - Ron ezekben a produkciókban is jócskán ott hagyta a névjegyét - de igazán itt, a saját szólócsapatában élheti ki agyahagyott ötleteit.

Ha valaki azt mondja, a progresszív zene halott, legszívesebben a fülére ragasztanám ezt a lemezt, leszíjaznám egy székhez és hallgattatnám vele a lemezt napokig. Nem unná meg. Sőt. Megtérne. Jarzombekista lenne, és bárányokat áldozna neki obszidiánkéssel. Mert ami ezen a lemezen van, az maga a progresszivitás: ez a lemez maga az a vékony választóvonal, ami a szóbeszéd szerint a zsenialitás és az őrület között feszül. Ron öcsikéje, Bobby (Halford, Riot) dobol, egykori watchtoweres kollégája, Jason McMaster énekel, és a Riotból ismerős Pete Perez bőgőzik a lemezen, de olyan illusztris vendég-névsorral találkozhatunk, mint Marty Friedman, az isten-hangú Daniel Gildenlöw, Sean Malone basszermágus vagy Jens Johansson billentyűvarázsló.

A dalok... Hű. Elemezze őket, aki tudja. Alapvetően metal, jazz és thrash (!) alapokra épülő prog zene ez, iszonyatosan nyakatekert, ötlet hegyekkel megbolondított dallamokkal, szólókkal, olyan ritmusokkal, amiket megjegyezni se kutya, nem, hogy eljátszani... Ráadásul csöppet sem öncélú az egész, nem az egyéni virtuozitást helyezi előtérbe egyik dal sem, mint egyes neo-prog üdvöskék teszik, egységesen beteg, tehát egységesen tökéletes kompozíciókat hallhat az odafigyelő közönség. Jason éneke inkább színez, szint inkább csak egy hangszerként van jelen a hangmintákkal, beszéd-inzertekkel együtt. Ő képviseli a tradicionálisabb thrashes énekstílust (de jó még néha ilyet hallani manapság), míg a Melissa's Friend című dalban vendégeskedő Gildenlöw mester az extremitást, az érzelmek teljes spektrumát suttogja, sikítja el nekünk hét perc nyolc másodpercben.

A nyitó dal intrója egy modem "kapcsolódási zaja" - majd a dalban a gitár-bőgő-dob eljátssza (!!!) ugyanezt. Ebből és a grafikai, valamint szövegi körítésből is látszik, Ron bácsi belezizzent a számítógépek világába, és zseniális kockafejet növesztett, majd írt egy teljes lemezt a digitális világ minden csínjáról-bínjáról. A szövegek nem kevéssé istenek, az egyik dal (A Chaotic Realization Of Nothing Yet Misunderstood, azaz a kezdőbetűket összerakva ACRONYM, tehát mozaikszó) szövegének összes kezdőbetűjét összeolvasva népszerű számítástechnikai rövidítéseket kapunk a HTML-től az MS-DOS-on át az ASCII-ig.

Egy fontos használati utasítás a lemezhez: kizárólag odafigyelve hallgatható. Ha egy pillanatra is alábbhagy a figyelmed, és akár egy ütemet is elengedsz a füled mellett, az egész egy csörgő-csattogó digitális masszává olvad. Viszont ha beleásod magad, egy modern, kissé zakkant, digitális Mozart agyának legrejtettebb zugaiba nyerhetsz bepillantást. A borítóban található webcímről ráadásul letölthetsz tonnányi videót, ahogy például Bobby lazán feljátszik egy olyan kíséretet, amilyen nincs is (kopirájt lárpullár), ráadásul mindenféle metronóm nélkül, vagy egy zseniális zenei kaotikumot, melyet a Bambi (!!!) címezetű örökbecsű rajzfilm aláfestéseként követtek el ezek a... ezek a... aaaarrrghhh...

Ja... ha már számítógépek. A lemezt otthon (!) rögzítette és keverte Ron mester, egy Cakewalk HomeStudio (!!!) és egy SoundForge 4.5 (!!!!!!!!) segítségével. Na, ennyit arról, hogy csak költséges, megastúdiós dolgok szólhatnak jól! Kegyetlen, Isteni Remekmű, Átkozottul Letaglózott, Yes!

Ez a lemez binárisan 1010. Hexában A. De a közérthetőség kedvéért tíz decimális überpont.