Shock!

Nem mondhatnám, hogy annyira vártam volna az idei Steel Prophet lemezt, mint a Messiást, miután előző albumuk, a Dark Hallucinations nem tűnt számomra sokkal többnek a jellegzetes nyolcvanas évekbeli euro-metal témák szakszerű újrahasznosításánál. Egy kb. tizenöt éve létező csapattól ennél többet várhatna el az ember, gondoltam.

Erre most az új anyag meghidaltatott. Pedig nincs meglepetés, mármint abban az értelemben, hogy továbbra sem tágít a Steve Kachinsky gitáros vezette gárda az Iron Maiden alapú dallamos power-speed metaltól (a nyitódalt pl. egyenesen The Ides Of March-ra keresztelték!..), de az is biztos, hogy az elmúlt év óta igencsak megacélosodtak ezek a kaliforniai próféták. Talán Bruce és Adrian visszatérése a Maidenbe volt az, ami ennyire feltüzelte őket, talán más (is), mindenesetre a Messiah alapján nekem is leesett, hogy ez a társaság jóval többre hivatott, mint sok egyéb, ún. true metal "csoda", amelyet a mostani hullám vetett a felszínre.

Mi változott akkor? Először is az eddigieknél figyelmesebben alakították a fiúk a gyors és a közepes vagy lassabb tempók arányát, elkerülve ezzel a túlzásba vitt speedelést. Az elsöprő lendületű Dawn Of Man ugyanolyan favorit nálam, mint az összetettebb Vengeance Attained vagy a balladisztikus Earth And Sky. Igaz, az album második felébe sikerült négy tekerős nótát összesűríteniük, ám ezek közül is mindegyiknek megvan a saját karaktere, így nem fajul kapkodássá a dolog. Rick Mythiasin énekes dallamai frankón eltaláltak, stílusa szintén kiforrottabb lett. Ha kell, kivágja a magas sikolyokat is (hál'istennek elfelejtette már a fickó azt a borzasztóan affektált, "fogfájós Geoff Tate"-szerű vinnyogó hangot, amely képes tök nevetségessé tenni ezt a zenét), ám leggyakrabban középmagas tartományokban mozog és helyenként már-már Dickinsonnal kel versenyre.

Az album hangzása is több, mint meggyőző: természetesen ismét a nyolcvanas évek soundját vették alapul hőseink, de szerencsére egy pillanatig sem feledkeztek meg arról, hogy 2000-et írunk, úgyhogy sehol egy árva porszem... A stílus megszállottjainál mindez egyértelműen tíz pontot jelent, én mégis azt hiszem, inkább megvárom a következő lemezt, talán azzal fektetnek majd végleg kétvállra. Legyen kilences, a többi meg mondjuk Wackenben hozzáadódik (a nyakamat teszem rá, hogy idén nyáron is ott lesznek).