A görög Suicidal Angelsszel legelőször a Dürerben tartott Death Angel buli előzenekaraként találkoztam. Akkor és ott elég volt néhány perc, hogy a négyes meggyőzzön atomfeszesen elővezetett, precíz thrash metaljával, jó kapcsolatunk pedig azóta is töretlen. A koncert után rögtön be is szereztem Dead Again címre keresztelt, aktuális anyagukat, azóta pedig aktívan figyelem a bandát. Úgy néz ki, a masszív koncertezésnek és a minőségi lemezeknek hála, a hellén angyaloknak elég stabilan sikerült megvetniük lábukat a színtéren. Ahogy a két évvel ezelőtti Bloodbath, úgy a friss anyag is felkerült a német listákra, és bár a nyolcvankettedik pozíció nem jelent lemezmilliókat, azt világosan mutatja, hogy a kvartett masszív bázisra támaszkodhat.
Mindez nem is csoda, hiszen sallangmentes, feszes thrash esszenciájuk, valamint energikus élő teljesítményük mindenkit meg kell, hogy győzzön, akinek csak egy kis affinitása van a műfajhoz. Persze csak akkor, ha nem zavarja, hogy a Suicidal Angels – csakúgy, mint a színtér más fiatal brigádjai is – a klasszikus alapcsapatok által kitaposott ösvényen halad. Esetükben sem lehet tehát egy olyan markánsan egyedi hangzásvilágról beszélni, mint ami az aranykorban még a kisebb csapatokat (és most direkt nem a Slayert vagy az Anthraxet hozom példának) is jellemezte. Míg anno a Voivod, a Forbidden, a Vio-Lence vagy a Dark Angel is olyan markánsan egyéni zenével és sounddal rendelkezett, amely egyértelműen megkülönböztette őket egymástól, addig a mostani retro-thrash színtér egyértelműen legnagyobb hibája, hogy csapatai meglehetősen „összefolynak”. Mindez sajnos a Suicidal Angelsre is igaz, hiszen az ő muzsikájuk is alapvetően Slayer riffekre és Kreator hatásokra épül, gyakorlatilag egyéni ízek nélkül. Mivel azonban a dalok emlékezetesek és jók, engem ez nem igazán tud zavarni, de azt is elfogadom, ha valaki szerint fölösleges hallgatni a másolatot, ha ott az eredeti is.
Szóval a Suicidal Angels nem hoz thrash-megújulást,ettől függetlenül a Divide And Conquer szórakoztató hallgatnivaló, csakúgy, mint korábbi munkáik. Míg la Bloodbath egy pihenő nélküli, néha még a death metallal is cimboráló alkotás volt, addig az új cucc több dalára is inkább a középtempós döngölés jellemző. Bár a nyitó Marching Over Blood még nem ebbe az irányba mutat, később több lassabb szerzemény is felbukkan. Balladákról, doomos dolgokról természetesen szó sincs, de akad néhány nóta, melyben némi lélegzetvételhez juthat a hallgató. Ilyen például a kissé Onslaught-szagú Bad Seed is, amelyben Orpheas Tzortzopoulos cinjátékán egyértelműen hallatszik, hogy a dobosra is óriási hatást gyakorolt Dave Lombardo és a Reign in Blood lemez, de a klipesített In the Grave szólóinak hallatán is letagadhatatlan a Hanneman-King páros hatása. Egyedül a záró, monumentális White Wizard és a Control The Twisted Mind rejt némi érdekességet, hiszen a Seasons In The Abyss hangulat mellé vonós aláfestés is érkezik, aminek segítéségével sikeresen tudják fokozni a baljós hangulatot. Összességében kiszámítható, de jó számokat rejt a Divide and Conquer, így a thrash műfaj szerelmeseinek továbbra is melegen ajánlott. Bár a csapat csúcsalkotása továbbra is a Dead Again, az új lemezzel sem vallanak szégyent.
A Suicidal Angels február 11-én a Fueled By Fire, a Lost Society és az Exarsis társaságában a Dürer Kertben koncertezik.
Hozzászólások