Shock!

Nos, ha Szeg, akkor Szegeljen. Toljunk rá egy kis hangerőt. Mázli, hogy az E.Z.S. Music felvállalta a zenekart, itthon hasonló stílusú zenekar csakis magánkiadásban tudná megjelentetni a lemezét. Nem így a Szeg. Lehet, sokszor le fogom még írni ebben a cikkben azt, hogy Szeg, csupán azért, mert tetszik a szó, és óriási telitalálat zenekarnévnek.

Bár azt nem értem, hogy a magyar zenekarnév mellé a dalszövegeket angolul írták. Akkor inkább lehetnének ők a Nail. Az sem rossz. De a Szeg jobb azért. A lemezen megtalálhatók az eddigi Szeg "slágerek", azokról írtam volt előzőleg, még a Gezbee Nights EP kapcsán. Az első dal Szegel. A másodikat ismertem, az nekem még mindig prongos, mondjuk zeneileg nem változott, szóval. A harmadikban (Down Hill) több a dallam, hasonló dolgokkal a CDT próbálkozik mostanában. Nagy hangterjedelme (énekileg) nincs a vokalistáknak, csodát nem kell várni, viszont a stílushoz passzol amit csinálnak. (Öööö, azt pontosan nem tudom tulajdonképpen melyik hang tulajdonosa kicsoda, de sebaj.) A Pump It! című tétel gyomros bőgőtémával kezd, aztán már a "szokásos" Szeges kicsit metalcore-os zúzdát kapjuk, na ebben a dalban újfent Szegelnek rendesen úgy középtempóban helyenként. Ez a dal úgy, ahogy van tetszetős, a kicsit pszichós vokáltéma is passzolt nagyon, viszont a gitárszólót alig hallani, elnyomta a döngölés. Kár.

A Smoky Marriage-ben ismét dallamosak az énektémák és még vokál is van hozzá, mondjuk minimál, de meglepő a zenekartól. A dal amúgy lassan kúszó alattomosság. Meg fog dörrenni koncerten, az biztos. Aztán jön végre egy refrénileg pörgősebb dal, From Dusk till Dawn, jól áll ez is a zenekarnak, lehetne ilyen még több is. Szintén koncertkedvenc lehet.

A Big Pig Joy elég különösen kezdődik, kezdett ráfagyni a rémület az arcomra, hogy átmennek popzenébe, de ehelyett inkább átmennek feszesbe, majd Prongba, de annyira, hogy szinte csak azt nem írja ki a lejátszó, hogy Whose Fist Is This Anyway. Nahát srácok, egy kicsit túl sokat hallgattátok a Cleansinget, nem? Egyébként bazi jó dal, csak hát... A maradék dalok a már eddig megismert elemekből építkeznek, mindet úgy rakosgatták össze, hogy koncerten biztos meg tudják mozgatni a közönséget. Tizenkettedikként ismerős dallamokra lettem figyelmes, a Beastie Boys egyik legendás slágerét gyúrták át kicsit (adtak neki súlyt), a Fight For Your Right (To Party) címűt. Vessetek meg, de kedveltem a Beastie Boys dalait annak idején. Mondjuk ki nem. A végén a That's All c. dal kicsit már töltelékízű, olyan B-oldalas típusú. A feldolgozással le lehetett volna zárni a lemezt, kerekebb lett volna. Sajnos csak szövegrészleteket raktak az egyébként egész pofás bookletbe, kár. A logó viszont ismét telitalálat. A hangzás nem rossz, megdörren, de arányaiban valahogy nem stimmel teljesen, korrekt magyar hangzás, de nem több.

Igazából csak egy bajom van a dalokkal, hosszú távon túlságosan egy tartományban mozognak, egy sémára épültek, habár az a séma alapvetően nem rossz, de több fantáziát bele lehetne vinni a jövőben a témákba. Zúzósmetalt kedvelőknek való anyag. Ja, és hát jó a dobos, ugye.