Utolsó három lemezével, a még 2012-ben elhunyt Mark Reale-lel és a mikrofon mögött Tony Moore-ral készül Immortal Soullal, illetve a már Todd Michael Hall által felsüvöltött Unleash The Fire / Armor Of Light kettőssel a Riot tökélyre vitte a szteroidokkal felpumpált, európai ízekkel felvértezett power metalt. Számomra különösen a legutolsó cucc volt hatalmas kedvenc, abban az irányban pedig nem is nagyon lett volna hova továbblépni, így kifejezetten örültem, mikor arról lehetett olvasni az előzetese interjúkban, hogy a hat év szünet után érkező Mean Streets szándékosan vissza fog kanyarodni a banda korábbi dolgaihoz. A Riot ugyanis a Moore- és Hall-korszakok power metalját megelőzően rockosabb és bluesosabb mezsgyék mentén is remek dolgokat hozott össze.
A Mean Streets leginkább a korai, Guy Speranza és Rhett Forrester által felénekelt lemezek világához kanyarodik talán vissza, de itt-ott a Mike DiMeo-féle Riot zsírosabb, bluesosabb dolgai is felbukkannak. Mindez abból a szempontból pikáns csak, hogy a jelenleg a fedélzeten lévő zenekari tagok közül senki sem volt még a bandában az egészen korai érában, de még a DiMeo-korszakban is csak Mike Flyntz gitáros rendelkezett tagságival. Ettől függetlenül a Mean Streets egyértelműen egy karrierösszegző anyag, ami egészen az 1977-es Rock Citytől kezdve tekinti át a csapat munkásságát. Nem hiába volt Flyntz anno a banda motorja és agya, Mark Reale tanítványa: a fickó maximálisan elsajátította egykori mesterétől, hogyan kell igazi Riot-dalokat komponálni.
A lemezt nyitó Hail To The Warriors még egyértelműen az utolsó három album világát továbbvivő, szélvész europower-cucc, de utána visszavesznek a tempóból és kezdődik az időutazás, visszafelé. A Feel The Fire a régi Riot proto-metál cuccainak emlékét hozza vissza, az általában magas hangon süvöltő Todd Michael Hallnak pedig meglepően jól áll ez a visszafogottabb téma is, akárcsak a soron következő Love Beyond The Grave, ami hatásos csordavokáljaival arat. Sorminta a későbbiekben sincs a lemezen, tényleg olyan a Mean Streets, mintha a banda különböző korszakait bemutató hullámvasúton ülnénk, épp csak ezen az utazáson nincsenek mélypontok. Egységesen magas a színvonal tehát, függetlenül attól, melyik zenei világban kalandozunk éppen Mike Flyntz és társai vezetésével.
A High Noon például hiába tűnik első ránézésre power metalnak, szólóiból egyértelműen kiérezhető a '90-es évek Riotjának bluesosabb megközelítése, és ezzel az időszakkal rokon a Lost Dream is, a Before This Time viszont egy heroikus, dallamos heavy metal himnusz, akárcsak a Mortal Eyes. A címadó meg számomra a Moore-korszak Johnny-dalait idézi, azaz olyan, mintha a Johnny's Back és a Still Your Man folytatása lenne, a régi időket felelevenítő szöveg pedig elég erősen utal is erre.
A csapat rajongói tehát számtalan apró érdekességet, korábbi cuccokra visszautaló finomságot, csemegét fognak találni a Mean Streetsen, újonnan érkezettek meg simán csak kaphatnak egy változatos, jó dalokkal telepakolt metállemezt. Ha tehát régi Riot-fan vagy, akkor azért, ha meg most találkoztál először a banda nevével, akkor azért hallgasd meg a Mean Streetset. Egyik esetben sem fogsz csalódni. Ráadásul magyar vonatkozása is van az anyagnak, hiszen – fogalmazzunk így – a csapat hagyományaihoz maximálisan illeszkedő borítót Havancsák Gyula készítette.
Hozzászólások