„A Riot Mark Reale nélkül olyan, mint a Dallas Bobby nélkül!" – tartja a régi magyar mondás. A 2012-ben elhunyt gitáros ugyanis alapítója, motorja, egyetlen állandó tagja és kohéziós ereje volt a csapatnak, aki nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen a folytatás. Főleg egy olyan zenekar esetében, ahol a korai időszak két meghatározó frontemberét is el kellett már temetni, Markot leszámítva pedig minden egyes poszton folyamatos volt a jövés-menés. A szituáció tehát még durvább, mintha a Maiden DiAnno, Dickinson és Steve Harris nélkül menne tovább. Vagy az AC/DC Bon Scott, Brian Johnson és Malcolm Young nélkül. Ugye, hogy lehetetlen?
Nos, a Riot esetében mégsem az, hiszen épp a Crohn-betegséggel hosszú évekig kitartóan harcoló Mark kívánsága volt az, hogy halála ne jelentse a Riot végét is egyben, így kifejezetten lelkére kötötte régi bajtársának, Don Van Stavern basszusgitárosnak, hogy akkor is vigye tovább a zenekart, ha ő már nem lesz. A Riot tehát továbbra is létezik, nevükben azonban a „V" jelzi, hogy a történtek után mégsem lehet ugyanaz a csapat.
Az Armor Of Light már a második nagylemez Mark halála óta, és ugyanabban a felállásban készült, mint a négy évvel ezelőtti Unleash The Fire, mely a Reale nélküli felállás és Todd Michael Hall énekes bemutatkozásaként is szolgált egyben. Az a lemez egyértelműen továbbvitte a Tony Moore-ral készült, 2011-es Immortal Soul zenei világát, és az idén április végén napvilágot látott Armor Of Light is ugyanebben a közegben mozog, épp csak jócskán sikerült vele megfejelniük még előző teljesítményüket is. Az Unleash The Fire sem volt rossz anyag, a friss cucc viszont tényleg kifogástalan: biztos vagyok benne, hogy mindenkit azonnal magával ragad majd, aki valaha is szerette a csapat Thundersteel – The Privilege Of Power lemezeket felölelő korszakát.
Ha ugyanis nem vagy képben a tengerentúli heavy metal színtér egyik legfontosabb underground csapatának történetével kapcsolatban, annyit mindenképpen tudnod kell, hogy a Riot 1975-től datált karrierje során a rockműfaj alágazatainak sokaságában alkotott kimagaslót. A korai időszak hard rock lemezei épp úgy kiválóak, mint a Mike DiMeo-éra bluesosabb dolgai vagy a száz százalékosan metal Moore-időszak. És ugyan az új lemez abszolút az utóbbi korszak folytatását jelenti, azért a régi Riot emlékképe is feldereng rajta néhány helyen. A tizenhatodik Riot-nagylemez legfőbb erénye pedig pontosan az, hogy a régi Riot-érzést abszolút magában hordozó, de cseppet sem poros, és kivétel nélkül kiváló dalokat rejt. Remek riffek, gitárszólók és énekdallamok sokasága hallató az Armor Of Lighton, így annak ellenére sem unalmas egy percig sem, hogy játékideje alulról súrolja az egy órát. Messiah, Angel's Thunder Devil's Reign, Heart Of A Lion, San Antonio és a többi – egymás után sorakoznak a magas színvonalon megírt és eljátszott, ízig-vérig metal himnuszok, amiket tényleg lehetetlen megunni, így folyamatosan azon veszem észre magam, hogy ahogy véget ért a lemez, már indítom is újra.
A maximális pontszám tehát még véletlenül sem Mark emlékének vagy a csapat múltjának szól: ez itt olyan csúcsteljesítmény, amit klasszikus metal vonalon nem nagyon fog felülmúlni idén senki. A kétlemezes verzió beszerzése pedig kifejezetten ajánlott, hiszen amellett, hogy két bónuszdal (az egyik a Thundersteel 2018-as verziója) is helyet kapott rajta, még a csapat 2015-ös Keep It True fesztiválos fellépésének hanganyagát is hozzácsapták.
Azt pedig nyilván mondanom sem kell, hogy a Primal Fearrel közös pesti bulijuk kihagyhatatlan ősszel.
Hozzászólások
Viszont ez a lemez nekem sehogy se 10-es, az előző kettő sokkal jobb.
Nem érdemes relativizálni. Ezt a borítót megmutatod 100 embernek és 99 kiröhögi legjobb esetben is. Ne hozzuk már ide Picassót meg az ízléskülönbsége t.
A hozzászólás ezen stílusa úgy 15 évvel ezelőtt volt divat az indexfórumon.Szerintem már akkor is bőven belefért a kínos kategóriába, ez azóta sincs másként.
A lemez meglepően jó. Úgy értem, hogy azt azért gondoltam, hogy nem lesz vele gond, de simán jobb, mint vártam.
A borító meg Riot. Kész. Most,hogy így felmerült a téma, értem, hogy egyeseknek miért nem jön be, de van aki mondjuk a Sol Invictus borítójába kötne bele, holott az sem jobb, csak más. Sőt, én már olyannal is találkoztam, aki nem értékeli Picasso művészetét!
Bocs nekem nem jött át
A baglyok nem azok, amiknek látszanak...most nyert értelmet a Twin Peaks.
Egyébként a zene (és szerintem ez a lényeg) elsőrangú és magas szintű. Egy kifejezetten erős anyag, amit jó hallgatni, aki szereti a stílust.
Először én is bagyolynak néztem, de nem mert ideírni. Kölyökfókafejű félmeztelen izmos férfiak baltával.
Eddie is nagyon buta, de ő és ez a förmedvény objektíven sem egy kategória.
A megfejtés a következő: annak idején Mark akkori barátnője grafikus volt és volt az a fókás képe, ami a Rock city borítója lett, a fejszét tartó fókával; azt akarja ábrázolni, hogy a fóka bosszút állt az embereket a fókák vadászata miatt. Aztán ez rajtuk maradt, persze elég bizarr, és talán nem is tett túl jót a népszerűségükne k, de akkor az Iron Maiden Eddie-jét miért nem savazzák?
Egyetértünk mindenben, kivéve a pontszámot, nekem ez kb. erős hetes, de én szigorúan pontozok és nincs 10/10-es lemez. Az előzőnél mindenképpen jobb, de nem olyan jó, mint az Immortal soul. Annyi kritikám van feléjük, hogy nagyon elmentek az euro-power irányba és hiányzik a tényleges Riot, persze azt Mark magával vitte a túlvilágra.
További negatívum, hogy a nyitó dal a Trooper dallamát hasznosítja újra :D, valamint a Heart of a lion szövege nagyon amatőr, Oroszlánszívű Richárd legendája nem ennyire pozitív.
Mindezeket leszámítva nagyon jó lemez egy kifejezetten szimpatikus zenekartól, és külön cikkben lehetne filozofálgatni arról, hogy miért nem futottak be. Talán nem túlzás azt állítanom, hogy nagyjából a Saxon szintjén kellene lenniük, csak velük nagyon nem volt kegyes a sors.
Aki pedig kíváncsi a zenekarra, nézze meg a háromrészes dokumentumfilme t, ami Fight or fall címmel található fent a youtube-on. Kiderül belőle, hogyan szívatták őket a kiadók, hogyan küzdöttek folyton a pénztelenséggel -> pl. Tony Moore a mai napig egy fillér jogdíjat nem kapott a Privilege of power után, de pl. a Thundersteel felvételeiért sem, Jarzombekkel egyetemben.
A harmadik rész a leginkább szívszorító, mert egyrészt elmesélik Mark utolsó időszakát, amikor már teljesen kifordult magából (az Immortal soul-on nem is nagyon játszott), másrészt kiderül, mennyire jó emberek a zenekar tagjai, itt tényleg összetartás van, és valóban a zene szeretete miatt csinálják.
Szerettem a zenekart, de a dokumentumfilm hatására elkezdtem beszerezni a kiadványaikat, mondjuk a DiMeo korszak nekem nem annyira tetszik, de a többi hamarosan összegyűlik. De bármelyik korszakot kedvelitek, ez a lemez tetszeni fog.
Irónia. Olvass a sorok között.
A szerző szerint igenis "lehetetlen" :)