Shock!

A The Black Dahlia Murder a másik csapat az Az I Lay Dying mellett, amelyik kimaradt az életemből eddigelé. Vagyis a TBDM-et fél füllel hallottam ugyan, és annyi átjött, hogy ultrabrutál módon közelítik meg a zenélést, persze néhány stílust összekeverve.

A Metal Blade gyorsan lecsapott rájuk, egy mcd megjelenése után máris náluk landoltak, 2003-ban jelent meg az első lemezük. Két év múlva meg az új. És állítólag még súlyosabbak, mint valaha - jó szöveg, sosem hallottunk még ilyet, háhh... A borítójuk mentes mindenféle metal klisétől - jó semmitmondó is lett ám. Egyébként tényleg nem viccelnek, legalábbis ebben a 33 percben nem.

A zenéjük valami fura kotyvalék, akad benne svéd tikatika halálmetál (inkább a Carcass és az At The Gates vonalról), némi igazi galoppozós európai heavy metal (amit ha nem ilyen köntösben hallana a csapat rajongótábora, sugárban hányna minden jóérzésű metalkóros), néha még black metal is, legalábbis a vokáltémákban mindenképpen. Kétféle vokált élvezhet a hallgató: az egyik mély hörgés, de még pont a jó fajtából, a másik magas rikácsolás, az illető nyilván Dani Filth-től vett leckéket, miképp kell ijesztően (vélhetően ijesztően) artikulátlankodni. Aztán van ám még itt dallamos gitárszóló is, a thrash-világból valók tán, és a mostanában divatos amcsi metalcore stílus más jegyei is szintúgy kiegészítik a zenét. Nagy erénye ez a csapatnak, talán egy picit ez is kiemeli őket a szürke átlagból. Mármint az ügyes gitárszólók.

Nos, ebből lehet még akármi, mindenesetre a TBDM elég meggyőzően adja elő, legalábbis úgy viselkednek, mintha ők találták volna fel a göteborgi riffelést. Nem baj ez, csak tartson ki legalább még a lemez feléig ez az energia. Fura módon úgy érzi a csapat, hogy csak és kizárólag a sebesség a fokmérője a súlyosságnak - ami részben igaz is -, viszont hosszú távon pont ettől lesz egyhangú a zene, és az ember arra várna, hogy a géppuskasorozat-szerű dobolás picit lanyhul és groove-osabban üti a bőröket a doboló, de ezt várhatjuk. Pedig ettől lenne igazán súlyos a zene sokszor, egyet-egyet odacsapna, de azt úgy igazán odabaszósan. Máris a negyedik dalnál tartok - pedig esküszöm, azt hittem ez még az első. Erre varrjatok gombot.

Attól függetlenül, hogy sok témánál éreztem, hogy "ezt már hallottam valahol", mégis jobban tetszett a lemez, mint a most futó metalcore csapatok nagy része. Talán mert pont elég fél óra ebből a zúzdából. Sőt, naná, hogy pont elég, tudják a srácok, hogy nem szabad túlzásba vinni, mert könnyen rá lehet unni a vég nélküli brutalizálásra. Viszont ezt a zenét TILOS halkan hallgatni. Elveszti az értelmét. Hangosan viszont ránkborítja a poklot és a mennyet egyszerre, muhaha.

Nekem ez most tetszett. Lehet, egy hónap múlva nem fog. Vagy ha két óra múlva újra meghallgatom, kevésbé fog. Most jószívű vagyok, és csendben elfelejtem, hogy alapból csendesen röhögök az ilyen típusú rikácsoláson általában, a true galoppozástól meg én is kiugrom az ablakon.