Shock!

Az Ember Tragédiája... Ez a dráma anno eléggé kilógott az átlagos kötelező olvasmányaim sorából, már kisgyerekként nagy hatást tett rám a nagyívű történet, a kimunkált karakterek, a történelmen átívelő mese - vagy talán több. Nagy feladatot vállalt tehát magára a The Dethroners, mely az egykori Art Of Dethronement "egyenes ági leszármazottja". Ennek a drámának drámaian, nagyívűen kell zenévé varázsolódnia. Nézzük, hogyan oldották meg ezt a feladatot!

A lemez kimunkált vokális tétellel indít, templomi, magasztos hangulatot árasztva, egyúttal előre vetítve, hogy nem egy "egyszer használatos" metal albumról van szó. A népes közreműködő-sereggel megtámogatott zenekar itt átvált nagyzenekari hangzásokkal operáló rockzenébe, amin néha a "nagy öregek", az ELP vagy akár a hazai After Crying is eszembe jutott.

Az első három tételt mosolyogva hallgattam végig. Szép zene. Aztán sajnos jött az első hideg zuhany. Az énekkel sehogy sem tudtam megbarátkozni az első "szöveges" tételben, az egyiptomi jelenetben. Pedig a zene itt is változatos, sok apró finomsággal kecsegtet, de valahogy se az énektémák, se a nagyon magyaros angolság nem engedte, hogy elmerüljek a muzsikában - pedig az tökéletes! Itt már újabb inspirátort éreztem az Ayreon személyében... Lélekemelő, szimfonikus-súlyos, néhol prog, néhol power zene ez, a szólórészeknél ismét elvarázsolódtam. Hegedűszóló, apró dob és gitárvarázslatok... Hű, ha ezt mondjuk Jorn Lande vagy Devon Graves énekelné! Azt hiszem, elolvadnék.

Azért szép halkan még volna egy kivetnivalóm, ez a hangzás. Tudom, hogy nem volt könnyű dolga a hangmérnök(ök)nek, ennyi hangszert nehéz keverni, de sajnos több helyen nagyon sterilen, "keletien" szól a lemez. A lábdob kattog, a gitárok néha túl élesen karcosak... Jaj, az az én nagy bajom, hogy nagyon nem akarok ám belekötni semmibe, mert komolyan tetszik ez a lemez! Csak hát, az utolsó 5%-kal tönkre lehet vágni 95% tökéletességet.
Közben pörög a cd, most úszott el mellettem egy király orgonaszóló, és hopp, a görög jelenetben az ének is karcosabb, hörgősebb, mondjuk ki, jobb! Tetszik a falanszter jelenet technós megközelítése is, meg még sok pici ötlet a jelenetekhez illő hangszerelésben. Külön köszönet a millió élő vonósért... Gyönyörűek!

Na, ember legyen, aki ezek után konklúziót tud írni, nem hogy egy szerencsétlen wendigo... Maradjunk annyiban, hogy egyre kevésbé zavar a keverés és az akcentus, viszont nagyon értékelem a próbálkozást, én úgy érzem, ez a lemez egy nagyon jó kezdőlépés valami csodálatos felé. Nagyon várom a következő lépcsőfokot! Kilenc pont is lehetne, így most hét és nyolc között ingadozom, de hajrá!