Az utóbbi pár évben már nálunk is hazajáró vendégnek számító Thirty Seconds To Mars négy év szünet után hozta ki új lemezét, ami alapesetben teljesen normálisnak mondható, ennyi idő legalább szükséges ahhoz, hogy új és érdekes gondolatok formálódjanak a zenészemberek fejében. Igaz, Jared Letóék nem unatkoztak a két album között, a This Is War döbbenetes sikere (4 millió eladott példány világszerte) után annyit koncerteztek, amennyi még épphogy nem ment az egészségük kárára – többek között Guinness rekordot döntöttek a 309 állomásos turnéjukkal –, majd így szépen kimerülve kezdtek neki az új daloknak. Nem hiszem feltétlenül, hogy ez követendő és üdvös módszer, mindenesetre számos marsos panelt sikerült összekotorni a Love, Lust, Faith And Dreams-re, némileg más formában, mint korábban, de összességében semmi szokatlanról nem lehet beszámolni.
A konceptalbumnak kikiáltott negyedik lemez még elektronikusabb, mint elődje, az első két album gitárorientáltabb világa sajnos nyomokban sem köszön vissza. Van ahol ezt hívják fejlődésnek, de legalábbis változásnak, az más kérdés, hogy ez az irány számomra kevésbé vonzó. És nem is azért, mert nem szeretem a popzenét (mostanában valahogy ezt standard módon kell hajtogatnom), hanem sokkal inkább az a baj, hogy nincsenek olyan nagyívű, magával ragadó dalok, mint a korábbi albumokon. Tagadhatatlan, hogy két hang után azonnal felismerhető, melyik zenekarról van szó, így végérvényesen elmondhatjuk, hogy a Leto testvérek megtalálták a saját ösvényüket, noha most fokozottabban Muse-ízű, U2-s vagy Nine Inch Nails-szerű ízekkel vegyítették önnön mézédes világukat.
Az intro után első dal nem is rossz, még annak ellenére sem, hogy a Conquistadorban körülbelül ugyanazokat a megoldásokat hallhatjuk, amit az előző lemezeken már néhány alkalommal megismerhettünk. Ez a menetelős, stadion(soft)rockos dal megállja a helyét – noha a vocodert én sem tudom tolerálni 2013-ban (sem), és itt talán még Tomo Miličević sem samplerről szól. Az Up In The Air színtelen diszkóalapjaival nem tudok mit kezdeni, a refrént meg már (megint) hallottuk korábban jobb formában. Innentől kezdve nincs megállás, kizárólag szintivel dúsított popzenét hallhatunk, amivel nem is lenne baj, csak az emlékezetes dalok hiányoznak nekem. Háttérnek elment így is, ám legközelebb csak a zongorára épülő End of All Daysre kaptam fel a fejem, amiben Jared kimondottan nagyot énekel. A jó dal ismérve, hogy akármilyen hangszerelésben működhet, ezt meg simán el tudom képzelni jazzes-zongorás vagy jóval rockosabb, hangos kiszerelésben is, bárhogy feledhetetlen lenne.
Sajnos ezután megint jön valami jellegtelen átkötés, majd ismét csak a líra, és ezzel a mérleg nyelve túlságosan az unalom felé billen. Értem én, hogy koncepció, de koncepciózusan bealudni annyira nem szeretek. Azzal is tisztában vagyok, hogy a konstans óóóóóó-zás szorosan hozzátartozik a zenekar imidzséhez, ám ettől függetlenül ez a másik dolog, amitől kiver a víz, tökmindegy, ki formál ó betűket hosszan, dallamosan, ezzel engem a világból ki lehet kergetni. Itt pedig van ebből bőséggel, szóval képzelhetitek.
A lemez csúcspontja a tizenegyedik szám képében érkezik el, a Northern Lights úgy, ahogy van, tízpontos, és fel nem foghatom, hogy ha erre képesek voltak, akkor miért nem jutott ebből a hangulatból több a korábbi szerzeményekbe. Pedig ez a darab is távol áll az első két album világától ezzel az elektronikus, nagyzenekaros, olykor pillanatokra keletiesen fogalmazott pár énekhanggal. Kiváló a refrén, Jared ismét remekel, és ez is olyan jellegű téma, amit akárhogy át lehet hangszerelni, működni fog. A záró Depuis le Début pedig nettó Nine Inch Nails, csak Trent Reznor hatásosabban tud szenvedni három akusztikusan lefogott gitárhang mellett. Nem rossz egyébként, csak hát na!
Természetesen azzal minden marsos tisztában van, hogy merő giccs és szirup, amivel Letóék a világot járják, ám valahogy az elmúlt évek alatt túlságosan meggyőzték magukat (és a rajongótábor 13 év körüli részét), hogy ez színtiszta művészet. Kár, mert a giccs is tud szórakoztató lenni, a Thirty Seconds To Mars viszont már nem.
Hozzászólások