Shock!

Ez az anyag nem rossz, hisz nincs különösebb gyengéje. Hallhatunk dinamikus gitárokat, király melódiák egész halmait, csembalósan csengedező billentyűket, s mindehhez erőteljes, karcos énekhang társul. Kell-e egyéb az egyszeri rajongónak? Persze a Thunderstone sem váltja meg a világot - de jobbítja ezzel a profi, kellemes albummal, és ez szerintem már okot adhat az elégedettségre.

Akadnak kapkodósan teperő, virgázósan speed darabok, afféle Strato-Sonata Arctica beütéssel, mint a Break the Emotions, a Side by Side vagy a zárótételként felnyomott Evil Within. A nyugisabb, váliummal kezelt példányok (pl. Mirror Never Lies, Forth into the Black) szerencsére némi szusszanáshoz juttatják a hallgatót. A vérbő sodrású Tin Star Man szövegében többször elhangzó "electric eye" valahonnét ismerős ugyan, de annyi baj legyen. Hol van az megírva, hogy csak egyetlen embernek (bocs, istennek!) lehet efféle mechanikusan génkezelt testrésze?...

Van ám ballada is! Ki gondolná?... A Sea of Sorrow ráadásul egy zongorakísérettel, szimfonikus zengedezéssel, gitárszólóval megtámogatott, igazán érzelmes, remekül felénekelt szerzemény. Ritka jól eltalált érzelmeskedés. Elhagyott szerelmeseknek minima egy zacsi orrkendő ajánlott mellé. Az ének különösképp topon van náluk. Sokat érően ráspolyos, gyémántreszelékes hangszálak. Kifogástalan sound, a gitárok épp kellő mértékben zordonmorcak.

Egységes, minőségi darab. Nincs rajta túl sok extra (rendezői kommentár, kimaradt jelenet, alternatív befejezés, stb.), ami viszont rajta van, az tökéletes, céltudatos, profi.