Shock!

Igazán elkényezteti hallgatóságát a bennünk élő örök hipszter kedvenc zenekara, az Ulver. Bár legutóbbi, hagyományosnak tekinthető kiadványuk (értsd: sorlemezük) a 2011-es keltezésű Wars Of The Roses volt, azóta egyrészt megjelentették az oslói Operaházban megejtett fellépésük felvételét (ennek klubokra alkalmazott változatából volt szerencsénk Budapesten is ízelítőt kapni), majd Childhood's End címmel a '60-as évek flower power korszakának újrahúrozott klasszikusaiból is kiadtak egy átfogó gyűjteményt. Kissé fű alatt, de tavaly kihoztak még egy válogatást is Oddities And Rarities #1 név alatt, melynek címe mindent elmond az ott megtalálható dalokról, ahogy arra is utal, hogy a történetnek folytatása is várható. Ígéretükhöz híven a legutóbbi turné után a koncertezésből jócskán visszavettek, és kizárólag nagyobb horderejű eseményekre mozdultak ki barlangjukból. 2012-ben gyakorlatilag egyetlen ilyen nagyszabású élő megmozdulásuk akadt, az pedig a kultikus tilburgi Roadburn Fesztiválon volt esedékes.

Röviden szólva, hallgatnivaló bőven akad, és szerencsére e kiadványok mögött mindig egy jól kitalált ok vagy koncepció is meghúzódik. Jelen ajánlóm tárgya papíron talán nem különösebben izgalmas, Garm és csapata amolyan pre-release fellépésként húzta be ezt a koncertet, még a Childhood's End kiadása előtt, ahol először és (vélhetően) utoljára játszották a lemez dalait élőben. A színpadra állított zenészek névsora nem teljesen tiszta előttem, a hivatalos közlemény szerint a lemezt is rögzítő felállás játszik itt, tehát a dobokon ismét Lars Pedersen (When, Holy Toy) hallható, akinek játéka önmagában élményszámba megy, a többiek pedig különösebb nevet még nem szerzett norvég zenészek, abból viszont nem kevesen: ütőhangszeres, kettő, esetenként három (!) gitáros. Összesen tíz tétel hangzik el a Childhood's Endről, a koncertet pedig egy tíz percnél is hosszabb impromptu (rögtönzés) zárja. Utóbbi valójában egyetlen, kövér groove-ra épülő zenekari jammelés, és valószínűleg a legutolsó dolog, amire az Ulvertől számított volna bárki is. És ez a csemegék sorában csupán a hab a tortán.

A Live At Roadburn 53 percét elsősorban azért érdemes meghallgatni, mert a gépi hangzásokba lassan másfél évtizede beleborult norvégok itt tényleg úgy zakatolnak, mint egy garázsbanda a '60-as évek végéről. Ilyesmit pedig Garméktól minden józan számítás szerint sosem hallunk már. Totális meglepetésemre valóságosan, hitelesen szólalnak meg a kezükben ezek a dalok, a lemezverzióknál kevesebb polírral, komplett időutazás, álmélkodás és döbbenet. Persze a programozott ritmusképleteken szocializálódott skandináv zenészeink az életben nem lesznek képesek olyan lazán, és adott esetben akár pontatlanul játszani, mint a zömmel tudatmódosult eredeti előadók, ettől eltekintve azonban (vagy éppen ezért) tényleg perfekt az élmény. Ha valakinek ebben a dózisban már nem volna kedve kultikus ősrock bandák dalait hallgatni, a Jefferson Airplane-féle Today feldolgozására azért mindenképpen érdemes pár percet áldoznia, és azután dönteni arról, érdemes-e itt tovább keresgélni. Szerintem megér minden befektetett percet, mert azon tipikusnak nem nevezhető esetek egyike ez, amikor a feeling tényleg a hajadat lobogtatja.

„It's 1969, OK?"