Shock!

Még el sem jött a tavasz, és máris megvan az év egyik meglepetése! No persze az Undertow nem az a banda, amiről úton-útfélen hallunk - nekem legutóbb a 2002-es, itt a Shock!-ban megjelent interjú a kapcsolódási pont -, pedig a banda 1993 óta van a pályán.

De ezek a szigorú arcok nem olyanok, mint mások, akik "minden évben egy lemezt"-elven működnek, nem, itt SZIGORÚAN a minőségen van a hangsúly. Azért is emelem ki, hogy szigorúan, mert ezek az arcok nem viccelnek. Aki ismeri és szereti a Crowbart, az tudja, miről beszélek. Mindenképpen a Crowbar, illetve az általa képviselt sludge/core a jelszó a Milgramot hallgatva.

Rövid intro után a Stomping Out Ignorance című tétellel indul útjára a szaggatás, zúzás. A Two Fingers az egyik legjobban eltalált dal, a Hateriotban pedig valami iszonyatos elfojtott harag szabadul el. A szövegek egyébként - mint a Feszítővas esetében is - az élet nehézségeiről, haragról, útkeresésről, fájdalomról szólnak, nem is akárhogyan előadva. Néhol az ének kicsit Kurt Cobainre emlékeztet, de a szenvedés helyett inkább a harag, düh dominál. Nem lehet nem kihagyni a Homemade Funeralt sem, amely mélyről jön, és nagyon mélyre húz le, de nagyon fogós az Always Have Always Will lassú témája is. A This is the Worst Day... kicsit kakukktojás, de a záró darab, a D-Mood aztán rendet rak a fejekben (eszméletlen refrénezéssel) - méltó befejezése egy nagyon erős lemeznek.

A hangzásra nem lehet panasz, megdörren az anyag rendesen, profi hangszerelés, profi dalok. A minőségi zúzást kedvelőknek és a Crowbar-fanoknak is kötelező.