Shock!

Az Unearth tavalyi The Oncoming Storm lemeze simán ott volt 2004 legjobb és legkerekebb metal anyagai között. Tipikusan abba a kategóriába tartozott, ami nem tartalmaz nagy megfejtéseket, egyszerűen csak kíméletlenül kipréseli a szuszt a hallgatóból.

A bostoni arcoknak sikerült minden szempontból topra tenniük azt az albumot: ragadós, fogós nóták, izgalmas dalszerkezetek, döbbenetes intenzitás, remekül eltalált lemezhossz. Nemhogy nem fakult tavaly ősz óta, de minden hallgatással egyre csak jobban hozzám nő azóta is. Szóval Trevor Phipps-ék valamit nagyon eltaláltak, majd annak rendje és módja szerint be is gyűjtöttek egy nagy rakás rajongót, és nem csak Amerikában, de a metalcore vonallal szemben előítéletesebb Európában is alapos respektjük alakult ki. A Stings Of Conscience egyértelműen a zenekar iránti megnövekedett érdeklődésnek köszönheti újonnani kiadását, ez ugyanis nem egy friss Unearth lemez, hanem a srácok 2001-es első teljes anyaga, amit annak idején a kis Eulogy kiadó dobott piacra, ma már csak nehezen beszerezhető, az Alveran pedig most eljuttatja azokhoz, akik beleszerettek az Oncoming Stormba.

Aki a 2004-es album tökéletességét várja ettől a speciális kiadványtól, az óhatatlanul csalódni fog, hiszen az Unearth a dalszerzést tekintve rengeteget fejlődött a két lemez között, de arra egészen biztosan jó ez az újrakiadás, hogy megállapítsuk: a banda egyfelől már akkor, a nu metal-őrület kellős közepén is egészen hasonló stílusú muzsikát nyomott, mint manapság, másrészt már akkor is jók voltak. Great Dividers, Black Hearts Now Reign, Zombie Autopilot kategóriájú zseniális nóták itt tehát még nincsenek, a tradicionális ikertémák és a hol thrashesen fűrészelő, hol Meshuggah-szerű, hol enyhén sludge-os beütésű riffek azonban hasítanak, dacára a tompább, lepukkantabb, de még bőven élvezhető hangzásnak. Ekkoriban még dallamos énekkel sem nagyon kísérleteztek, Trevor kíméletlen hangon bömböli végig a lemezt - nem is ez ragadja meg igazán az embert, hanem a gitárok ereje és az a lendület, ahogy a hangszerekre vetik magukat. Pedig az amerikai metal mezőny ifjúsági szekciójának egyik legállatabb dobosa, Mike Justian itt még nem is volt velük.

Nem állítom, hogy az itt szereplő tíz szám akármelyike ebben a formában felférne az Oncomingra anélkül, hogy ne tűnne gyengébbnek az ottani nótáknál, ez azonban nem a Stings gyengeségét, hanem a kettes lemez bivalyerejét bizonyítja. Mivel a csapat most hosszabb pihenőre vonul, a harmadik albumig minden Unearth kedvelőnek érdemes begyűjtenie a Stings Of Conscience-t. Ez egy fiatal csapat első próbálkozása, amiben már benne rejlett a nagy ígéret - márpedig meggyőződésem, hogy az Unearth még nagy dolgokat fog véghezvinni. A pontozásnak így 4 év távlatából nem látom különösebb értelmét, de ha már muszáj, hát egy nyolcast simán megér.